Mennyire ismered a bibliai családokat?

2018. szeptember 24., hétfő

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét bibliaismereti versenyt hirdet középiskolások, valamint főiskolások és egyetemisták számára. A játék öt héten keresztül tart majd, és középpontjában bibliai családok lesznek.

A verseny nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban és minél nagyobb kedvvel vegyék a kezükbe a Szentírást. A szervezők úgy vélik, ehhez az egyik legjárhatóbb út, ha különféle feladatokat kell megoldaniuk, amihez forgatniuk kell a Bibliát.

Jelentkezés:

 

A versenyre bármilyen középiskolás diák, főiskolai és egyetemi hallgató jelentkezhet felekezeti hovatartozástól függetlenül a www.bibliatarsulat.hu/jatek oldalon elérhető űrlap kitöltésével. A jelentkezők a regisztrációnál két szint közül választhatnak majd (1. középiskolások, vagy 2. főiskolások, egyetemisták). Egyéni versenyzők és legfeljebb 3 fős csapatok jelentkezését várják. A jelentkezés határideje 2018. október 7. (vasárnap) éjfél.

A játék menete:

A verseny öt héten keresztül tart, és az első kérdéseket 2018. október 15-én tessik közzé. A résztvevők minden hétfőn kapnak majd e-mailben egy-egy QR kódot, amelyet okostelefonnal leolvashatnak. A kód egy internetes címre mutat. Ezen a címen egy képet fognak találni, illetve egy kérdést, amely alapján elindulhat az adott héten megkeresendő bibliai fejezet felkutatása. A versenyzőknek a megtalált fejezeten belül pedig egy bizonyos vershez, azon belül egy pontosan meghatározott szóhoz kell majd eljutniuk.

Az öt helyes megfejtést egy megadott keresztrejtvénybe kell beírni. Bibliaismereti játék végső megfejtését a keresztrejtvény függőleges fősora tartalmazza majd. A játék végén mindössze ezt az ötbetűs szót (egy bibliai helységnevet) kell majd beküldeni az info@bibliatarsulat.hu címre 2018. november 18-án (vasárnap) éjfélig.

Díjak és eredményhirdetés:

A helyes megfejtést beküldők között könyvcsomagokat és koncertjegyeket sorsolnak ki. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjak átadására 2018. december 1-jén, szombaton kerül majd sor a Bibliamúzeumban, Budapesten.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió