Legyen a vendégünk egy mesére!

2018. október 01., hétfő, Kecskemét

Szeptember 30-át, Benedek Elek születésnapját, a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére 2005-től a Népmese napjaként ünnepeljük. Az eseményhez – a tavalyi sikeres programhoz hasonlóan – ebben az évben is csatlakozik a Ráday Múzeum, emlékezve és emlékeztetve a református Benedek Elekre.

A Ráday Múzeum munkatársainak az a célja, hogy a gyermekek és felnőttek számára egyaránt emlékezetes legyen ez a nap, ezért október 1-én 10-16 óráig a Ráday Múzeum (Kecskemét, Kálvin tér 1.) Irányi-termében újra ismert kecskeméti felnőttek mesélnek a gyerekeknek.

Mesélők:
· Laczkóné Pálfi Alojzia nyugalmazott főiskolai docens
· Dr. Kriston Vízi József néprajzkutató
· Varga Nándor elnök-lelkész
· Haui József grafikus, rajzfilmrendező
· Szoboszlay Eszter rajzfilmrendező
· Vass-Eyssen Ábel tanító, drámapedagógus
· Faragó Miklós műsorvezető - Gong Rádió
· Danyi Judit színművész - Kecskeméti Katona József Színház
· Dr. Csatári Bálint geográfus, tanár, az MTA emeritus kutatója

A mesék hallgatóságának iskolai, óvodai csoportokat várnak a program ideje alatt. A zsúfoltság elkerülésére előzetes bejelentkezés szükséges. Szeretettel várják az érdeklődő gyerekeket szüleikkel, nagyszüleikkel is. A mesélő felnőttek 30 percenként váltják egymást, ilyenkor lehet bekapcsolódni a programba. A rendezvényen a részvétel ingyenes.

Ebben az évben a múzeum jótékonységi akcióval is kiegészíti a mesék örömét. Szívesen veszik, ha a mesélő felnőttekhez hasonlóan a látogató csoportok is egy-egy, akár használt, de jó állapotú mesekönyvet hoznak meseládába. Az összegyűjtött mesekönyvekkel a Megyei Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályát ajándékozzák meg, hogy a beteg gyerekek örvendezhessenek a gyógyító meséknek.

Istent keresem

Zsid 7,11–28

„...üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink