Éjszakai templomtúra a Virágkarnevál alkalmából

2018. augusztus 16., csütörtök, Debrecen

A tavalyi évben a Virágkarnevál hetében óriási sikernek örvendett a Debreceni Református Nagytemplomon megjelenő 3D-s épületvetítés, ezért augusztus 17-19. között ismét megcsodálhatja a közönség, hogyan „mozdul meg” a város ikonikus épülete. A programkínálat idén egy újabb éjszakai ajánlattal bővült: nem csak kívülről, hanem belülről megnézhetjük a templomot sötétedés után!

Habár a Nagytemplom az év összes napján nyitva áll a látogatók előtt, mégis kivételes alkalom, ha a templomtúrát a késő esti órákra időzíthetjük. Szintén érdekes adat, hogy az ország, sőt, a világ számos pontjáról érkeznek turisták megtekinteni a város szimbólumát – Németországból, Franciaországból, Hollandiából és Oroszországból szinte napi szinten -, de a debreceni lakosság körében még mindig szép számmal akadnak, akik eddig nem jártak fent a Nagytemplom tornyában, illetve a belváros legmagasabb szabadtéri kilátóján, a panorámajárdán. 

Az 52. Virágkarnevál alkalmából augusztus 16-án (csütörtökön) 21 órától éjfélig megnyitja kapuit a Nagytemplom a látogatók számára. A templomtérben különleges éjszakai hangulatvilágítással és orgonazenével kezdhetjük a látogatást, majd bejárható a templom teljes látogatói útvonala: a kivilágított tornyokban közel kétszáz lépcsőfok megtétele után megtekinthetjük a kiállításokat, a padlásteret, a nyugati torony kupoláját, valamint a két templomtorony közötti panorámajárdát is, ahonnan csodás kilátás nyílik az éjszakai fényekben pompázó Debrecenre.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.