Bach összes a Hold utcában

2018. július 20., péntek, Budapest

Johann Sebastian Bach összes orgonaműve megszólal abban a 14 részes koncertsorozatban, amelyet magyar és nemzetközi orgonaművészek adnak a Hold utcai református templomban július 20. és december 14. között.

A pénteken induló koncertsorozat különlegessége, hogy Bach összes orgonaműve Budapest első olyan orgonáján szólal meg, amely ötvözi a zeneszerző által használt hangszerek hangzását és külső megjelenésében is megidézi a 18. század orgonáit – idézi Fassang László orgonaművészt, a sorozat művészeti vezetőjét az MTI.

A Hold utcai orgona a Bach korabeli historikus hangszerekhez hasonló adottságokkal rendelkezik – ilyen például a szélellátása, billentyűinek mérete – ezért Fassang László olyan orgonistákat kért fel a sorozatban való szereplésre, akik a historikus hangszereken való játékmódban komoly gyakorlattal rendelkeznek, de fontos szempont volt a magyar és a nemzetközi szakma bemutatása is.

A Németajkú Református Egyházközség tavaly, a Reformáció Emlékbizottság támogatásával átadott új orgonáját magyar, amerikai, német, svájci, francia, belga és szlovén művészek szólaltatják meg. A Bach-díjas művészek között fellép Karosi Bálint és Tóka Ágoston, a nemzetközi versenyeken díjazott művészek között Pétery Dóra, Kecskés Mónika, Frédéric Champion és Szabó Balázs, az egyik legjelentősebb Bach kutatónak számító Christoph Bossert, valamint Szathmáry Zsigmond és Fassang László is.

A Hold utcai templom orgonáját Faragó Attila orgonaépítő mester és az általa vezetett Aeris Orgona Kft. készítette, mintegy 30 eredeti türingiai barokk orgona alapján. Elsődleges minták között szerepelt az ansbachi Wiegleb-orgona vagy a waltershauseni Stadtkirche Trost-orgona, amelyeken Johann Sebastian Bach is játszott. A tervezéskor kiemelt figyelmet kaptak a templom statikai és akusztikai adottságai. A historizáló kialakítás mellett újító szándék is helyett kapott a hangszer megalkotásánál.

Az orgonán rendszeresen gyakorolnak a Zeneakadámia orgonaszakos hallgatói, de a hangszer jelentős szerepet játszik a főváros sokszínű zenei életében is amellett, hogy magának a templomi gyülekezetnek is büszkesége és az evangélium hirdetője – nyilatkozta Pásztor Péter presbiter.

Forrás: MTI, fotó: Dimény András

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.