Párbeszéd az elmúlt száz év kihívásairól

2018. június 12., kedd

„A konferencia célja a párbeszéd megvalósítása olyan témákról, amelyekről azt hisszük, hogy tabu, esetleg csak halkan, saját közegünkben beszélünk róla" – fejtette ki Lukács Olga, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának dékánja az Egyház és társadalom az elmúlt száz évben című tudományos tanácskozáson, amelyet a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karával és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvánnyal együttműködésben június 7–8-án tartottak Kolozsváron.

„Idén, amikor minden Románia centenáriumáról szól, nem zárkózhatunk el ettől a mindnyájunkat érintő témától. A konferencia tudományos szemszögből dolgozza fel az elmúlt száz év eseményeit, és két nyelven folyik, hogy ne csak halljuk, értsük is egymást" – foglalta össze Lukács Olga, majd elmondta, a rendezvény lehetőséget biztosít a résztvevőknek személyes meglátásaik, vagy akár a sérelmek kifejtésére is. A konferencia folytatásaként a leszakadt országrészek elmúlt száz évet kutató szakemberei októberben találkozhatnak Budapesten.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntőbeszédében annak fontosságát hangsúlyozta, hogy tudományos közegben kell elkezdeni az elmúlt száz év történéseiről, sérelmeiről a párbeszédet. Rámutatott: úgy élünk egymás mellett, hogy nem ismerjük egymás nézeteit, csak a magunkét értjük, és azzal értünk egyet, viszont enélkül a párbeszéd nélkül nincs jövőnk.

Andrei kolozsvári ortodox érsek a keresztyén felekezetek közös alapjára hívta fel a figyelmet, majd egy iskoláskori emlékét idézte fel, amikor a kollégiuma református szakácsnője külön figyelmet szentelt az ortodox diákok böjti étkeztetésére, és az intézmény igazgatójával is hajlandó volt szembeszállni emiatt.

Florentin Crihălmeanu kolozsvári görögkatolikus püspök üzenetét Călin Ioan Bot plébános tolmácsolta. A püspök levelében az egyház erőt és reményt adó jellegét, feladatát hangsúlyozta, és hangot adott örömének a felekezetek közös konferencián való találkozásáért.

Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök abbéli reményét fejezte ki, hogy a konferencia segít abban, hogy a felelős keresztyén gyülekezeti tagok és egyházi vezetők bizonyságot tegyenek a jézusi szó meghallásáról. A püspök úgy véli, közösségeinknek a jövőbe mutató utat kell keresni, hogy Isten gyermekeiként, munkatársaiként, egymás felebarátaiként tudjunk élni.

Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese a múlt értékelésének, a sikerekből és kudarcokból való tanulásának jelentőségét hangsúlyozta. Rámutatott: az egyetem fejlődése, növekedése annak is köszönhető, hogy az előző nemzedék munkáját folytatják.

Kocsev Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja kijelentette: „ezt a száz évet nem úgy szeretnénk lezárni, hogy nem tudunk, és nem merünk visszatekinteni rá. Találkoznunk kell azzal, ami megtörtént, felvállalni a közös felelősséget, hogy a következő száz év jobb, szebb legyen az érintett népeknek és felekezeteknek."

A két nyelven zajló rendezvényen számos jeles kutató, erdélyiek, magyarországiak, román és magyar szakemberek egyaránt tartottak előadást az egyház és társadalom kihívásairól az utóbbi száz évben. Részletes tudósítás a konferenciáról az Erdélyi Református Egyházkerület honlapján olvasható. További információ, részletes program és képriport az esemény honlapján érhető el.

forrás: reformatus.ro

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.