Erősebb közösségre hív a REV elnöke

2018. május 15., kedd

Szöulban ülésezik a Református Egyházak Világközösségének (REV) vezetőtestülete, a 22 fős Végrehajtó Bizottság. Najla Kassab elnöki megnyitójában a közösség elmélyítésére buzdította a tagegyházakat.

Első alkalommal ülésezik a tagegyházak küldöttei által tavaly nyáron, a REV lipcsei nagygyűlésén hét évre megválasztott új vezetőtestület, a Végrehajtó Bizottság. A május 10. és 16. között Szöulban zajló ülésen a REV ugyancsak tavaly megválasztott új elnöke, Najla Kassab libanoni lelkésznő vezetésével a szervezet 2018 és 2024 közötti stratégiájáról és munkatervéről döntenek a képviselők, köztük az európai egyházakat képviselő négy bizottsági tag.

Najla Kassab elnöki megnyitójában hálájának adott hangot azért, hogy „Isten Szöulba vezetett minket egy olyan időszakban, amikor a békéért folytatott múltbeli fáradozásunk elkezdte megteremni gyümölcseit. A Szentlélek munkája arra ösztönöz minket, hogy a megbékélés követei legyünk és arra törekedjünk, hogy a fájdalommal és megosztottsággal teli múlt sebeit begyógyítva megújult és megbékélt közösségként éljünk”.

A Végrehajtó Bizottság tagjai szokásos teendőik mellett a koreai békefolyamatban való aktív részvételüket is kifejezésre juttatták azzal, hogy ellátogattak a demilitarizált zónába és a helyi egyházvezetőkkel együtt imádkoztak a békéért, vasárnap pedig több mint egy tucat helyi gyülekezetben vettek részt istentiszteleten, prédikáltak és köszöntötték a közösségeket. A vezetőtestület személyes eszmecserét folytatott a koreai egyházvezetőkkel, köztük a Magyarországi Református Egyház (MRE) két testvéregyháza, a 3 millió tagot számláló Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK) és a mintegy 400 000 fős Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza (PROK) főtitkárával és moderátorával. A Koreai Presbiteriánus Egyház központjában zajló esemény kiemelt alkalma volt az a hagyományos koreai vacsora, amit a PCK mintegy 1,3 millió aktív tagot számláló nőszövetsége szervezett a nemzetközi csapatnak.

A Végrehajtó Bizottság a Református Egyházak Világközösségének vezetőtestületeként meghatározza a szervezet munkájának irányelveit és felügyeli a hannoveri iroda munkáját két Nagygyűlés közötti időszakban. A testület a Nagygyűlés által választott tagokból és a nyolc világrégió elnökeiből áll. A Végrehajtó Bizottsági tagjaival szemben elvárás, hogy térségük egyházaival kapcsolatot tartsanak és az azok számára fontos ügyeket a szervezt felé képviseljék, illetve a REV munkájáról régiójuk egyházait tájékoztassák. A testületnek 22 rendes tagja van, akik évente egyszer találkoznak, a világ különböző részein. A Végrehajtó Bizottság legtöbb tagja részt vesz a három központi munkacsoport – Teológia, közösség és misszió; Igazságosság és Partneri kapcsolatok; Kommunikáció – egyikében, illetve a három adminisztratív bizottság valamelyikében. A bizottságok az alkotmányügyi és tagsági, pénzügyi és személyügyi kérdésekkel, illetve a globális dél egyházainak misszióját támogatni hivatott pénzalap, a Református Partnerségi Alap kezelésével foglalkoznak. A tagok alkalmanként arra is felkérést kapnak, hogy konferenciákon vegyenek részt vagy tagegyházak zsinatain és ökumenikus találkozókon képviseljék a REV-et. Európa három választott tagjából egy lelkész és kettő laikus. A Valdens Egyház lelkésze, Claudio Pasquet mellett a brit tagegyházak jelöltje, a Wales-i Hefin Jones és Erdélyi Diána, az MRE külügyi referense képviseli a kontinenst. A REV európai elnökeként Budapesten megválasztott Martina Wasserloos-Strunk ugyancsak tagja a Végrehajtó Bizottságnak.

„A Koreai-félsziget közege arra indít minket, hogy az igazságosság eszméjét konkrét lépések formájában váltsuk aprópénzre; határokon átlépve találkozzunk egymással és figyeljünk egymás történeteire.” Kassab a kidolgozandó stratégiai munkaterv kapcsán úgy fogalmazott, hogy „a nagygyűlés számos feladatot, ügyet és kihívást bízott a Végrehajtó Bizottságra.  A fontossági sorrend mérlegelése és részletes menetrend kidolgozása elengedhetetlen feltétele a sikeres munkának és az előrelépésnek”. Az elnök hangsúlyozta, hogy a közösség elmélyítése a jelenlévő bizottsági tagok jó együttműködésével kezdődik. A 110 milliós református közösség megerősítésének kiemelt eszközeként pedig a nyolc világrégió munkáját, a szervezet médiajelenlétét és kommunikációját, valamint a partnereivel való hatékony és átlátható együttműködést jelölte meg.

„Én személyesen örömmel nézek elébe annak, hogy a tagegyházak közötti kötelék megerősítésén fáradozó Közösséggel együtt dolgozhassam, amelyik stratégiája szerint az igazságosság ügyén, mintegy szemüvegen keresztül értékeli saját munkáját, tekint a világra és saját missziójára” – fogalmazott az elnök.                 

„A világot fájdalom, megosztottság, gyűlölet és ellenségeskedés sújtja napjainkban. Azokban a pillanatokban is, amikor ezt a jelentést írom, a szíriai háború töretlenül folytatódik, a nyugati nagyhatalmak bombatámadásai mindennapos fenyegetettséget jelentenek hazámban, aminek eredményeképpen még több menekült hagyja el az országot. De az Izrael és Palesztina közötti feszültség sem enyhül, nap mint nap halljuk a palesztin keresztyének panaszát és segélykiáltását, és az egyiptomi keresztyéneket is radikális vallási csoportok szorongatják. A radikális iszlám megerősödésére válaszul politikai vezetők világszerte egyre gyakrabban használják a félelem és fenyegetés nyelvezetét. Nem feledkezhetünk meg a Kolumbiát sújtó feszültségekről sem, az erőszakmentes és békés megoldások kultúrájának hiányáról, a dél-szudáni konfliktusról, az őshonos népek küzdelméről alapvető jogaikért, vagy éppen a migráció jelenségéről, amelyik oly sok embert foszt meg méltóságától, a befogadó országokban pedig feszültséget és ellenségeskedést szül. És ez csak néhány példa a világunkat fenyegető kihívások hosszú sorából, amelyek láttán a tavalyi nagygyűlésen a világ reformátussága határozott lépésekre szánta el magát. A rideg valóság arra indít, hogy meglássuk, mennyire sürgető a megbékélés szolgálata, amire hívattunk." Részlet Najla Kassab elnöki megnyitójából.

A testület kijelölte három állandó bizottságának tagjait is. A Református Partnerségi Alapot felügyelő bizottság tagjává választották Erdélyi Diánát, a Végrehajtó Bizottság magyar tagját is az elkövetkező hét évre. A támogatási forrásból missziói, diakóniai és fejlesztési programokat támogat a szervezet, alapvetően Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában. Az olasz és német tagegyházak hosszú távú támogatásából, illetve holland és amerikai partnerek eseti felajánlásaiból működő alap évente mintegy 200 millió forintnyi támogatást nyújt kisebbségi helyzetben élő, rászoruló, nemegyszer üldözött tagegyházainak. A program keretében például libanoni és szíriai reformátusok kaptak segítséget ahhoz, hogy a szíriai menekült gyerekeket befogadó Beka-völgyi tanodáikat fenn tudják tartani.

Az ülésen a képviselők záróüzenetet fogadnak el, a REV pedig részletesen tájékoztatja tagegyházait a tanácskozás eredményeiről és az elkövetkező évek munkáját meghatározó stratégiájáról.   

Külügyi Iroda

Forrás: www.wcrc.ch

Istent keresem

4Móz 11,16–35

„Az Úr pedig leszállt felhőben, és beszélt hozzá.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →