Művészetpedagógiai konferenciát szervezünk

2018. április 18., szerda

Mi a művészet az alfa generáció számára, azaz mit, hogyan adhat át az X, Y, Z nemzedék a XXI. század szülötteinek? Erről szól a Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium, valamint a Református Tananyagfejlesztő Csoport közös
művészetpedagógiai konferenciája.

A Nemzeti Alaptanterv - a 2012. május 31., II.2.2. számú, a Nat műveltségi területek százalékos arányaira vonatkozó ajánlása - meghatározza, és egyben lehetővé teszi a gimnáziumok számára, hogy a 11., 12. évfolyamon Művészeti tantárgyak keretében két éven keresztül heti két órában művészeti oktatást gyakorolhasson.

A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium a Református Tananyagfejlesztő Csoporttal közösen művészetpedagógiai konferenciát szervez, amelyen az alábbi kérdésekre keresnek választ a meghívott előadókkal együtt:
A Nat fenti ajánlása lehetőség vagy teher? Hogyan sáfárkodjunk az időkerettel?
Mit és mennyit engednek tanáraiknak a diákok jelen körülményeik mellett?
Mi az, amit egyedül a művészet adhat a tanulóknak, ami jövőjüket is segíti?
Mekkora lehetőségünk van a változtatásra, milyen rugalmasságot engednek a szabályok?
Milyen tartalékok, jó gyakorlatok, elméleti rendszerek, ötletek, vélemények léteznek, amelyek a hatékony, gazdaságos felhasználást tennék lehetővé?

Időpont: 2018. június 1. 10:00 - 16:30
Helyszín: Kiskunhalas, Kossuth utca 14.

Előadók: Dr. Sarungi Emőke, Dusha Béla, Gyevi-Bíró Eszter és Kuch Gabriella.

Az előadásokat szekcióülések követik, amelyeken saját jó gyakorlatokat oszthatnak meg egymással a résztvevők.

A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy az érdeklődők 2018. május 22-ig jelentkezzenek ezen a felületen.

A programot tartalmazó meghívó innen tölthető le.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió