Budapesten találkoznak Európa reformátusai

2018. április 10., kedd

2006 után újra hazánk ad otthont az európai református egyházvezetők tanácskozásának. A héten zajló regionális találkozón részt vesz Najla Kassab, a Református Egyházak Világközösségének (REV) elnöke is.

A világszerte 110 millió keresztyént tömörítő Református Egyházak Világközösségének európai régiója április 12-én és 13-án, csütörtökön és pénteken tartja éves közgyűlését Budapesten, a Magyarországi Református Egyház zsinati székházában. A REV Európa területi ülésére több mint 40 képviselő érkezik 23 országból és 30 egyházból.

A tanácskozás Jan-Gerd Heertderks európai területi elnök beszámolójával kezdődik, majd a migráció és menekültügy alaposabb tanulmányozására két éve létrehozott rendkívüli munkacsoport zárójelentését tárgyalják meg a küldöttek. A dokumentum a tagegyházakkal folytatott konzultáció alapján készült; és bibliai és teológiai reflexiót, hat országból érkező társadalmi és politikai helyzetértékelést, illetve kritikus kérdéseket és ajánlásokat is tartalmaz.

A kontinens református egyházvezetői 2016-ban, az elhúzódó menekültkrízis idején döntöttek úgy, hogy létrehoznak egy, az összetett és indulatokat kiváltó témával foglalkozó munkacsoportot a teológiai eszmecsere elmélyítésére, az egyetértés és a szolidaritás kézzel fogható kifejezésére, valamint a tagegyházak együttműködésének ösztönzésére. A nyolctagú munkacsoportban skót, német, olasz, svéd, görög és magyar szakértők kaptak helyet.

Ők a Magyarországi Református Egyház Zsinata elnökségének meghívására 2016 júniusában Budapesten tartott menekültügyi partnerkonzultáció keretében találkoztak előszőr, ezt követően pedig Görögországban és Szicíliában folytatták munkájukat, szolidaritási látogatásokkal kiegészítve programjukat. A munkacsoport korábban egy állásfoglalás formájában hívta együttgondolkozásra és közös cselekvésre az európai reformátusokat a menekültek támogatásában, a teológiai munkában, a keresztyén-muszlim kapcsolatokban és a közel-keleti szerepvállalásban.

A budapesti tanácskozáson az egyházi képviselők a megkezdett eszmecsere folytatásáról is dönthetnek, amiben a REV elnöke is segíti a résztvevőket. Najla Kassab a közel-keleti egyházak hangját hivatott képviselni majd a vitában.

Nalja Kassab libanoni református lelkésznő, egyben a REV elnöke. Magyarországi tartózkodása során találkozik Azbej Trisztannal, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárral, valamit részt vesz a Generális Konvent április 13-i, csütörtöki ülésnapján, ahol egyeztet a Kárpát-medencei református egyházak (egyben REV-tagegyházak) püspökeivel. A regionális ülést követően, április 14-én, szombaton egyháza missziói szolgálatáról számol be a Zsinati Missziói Iroda konferenciáján. A lelkésznő Debrecenbe is ellátogat, ahol Fekete Károly tiszántúli püspökkel, Gonda László egyházkerületi külügyi referenssel, valamint Vad Zsigmond esperessel is találkozik. Április 15-én, vasárnap egyházunk angol nyelvű gyülekezetében, a budapesti Skót Misszióban hirdet igét.

A tanácskozás napirendjén szerepel még a REV tavaly nyáron Lipcsében tartott nagygyűlésének kiértékelése és az új európai vezetőtestület öt tagjának megválasztása is. A tanácskozáson részt vesz a REV főtitkára, Chris Ferguson és a hannoveri központi iroda teológiai referense, Hans Lessing. A pénteki ülésnap úrvacsorás istentisztelettel zárul.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.