Az 501. év

2018. január 02., kedd

Bár a reformáció jubileumi éve véget ért, az elmúlt fél évezred üzenete pont az, hogy a reformáció tovább folytatódik. Erről a különleges folyamatról, az elmúlt év tapasztalatairól és a legemlékezetesebb élményükről kérdeztük egyházi vezetőinket.

Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke

Annyi szép dolog történt 2017-ben, hogy nehéz meghatározni, melyik esemény volt a legkedvesebb számomra. Ha választanom kell, a rimaszombati ünnepséget említeném: nagyon örülök, hogy ezen részt vehetem, mert a Kárpát-medence legdélebbi református gyülekezetéből érkezve is otthon éreztem magam Felvidéken. Azt tapasztaltam, hogy gyülekezeteink hasonlítanak és hiába választ el minket megannyi kilométer, az értékeink közösek, lelkileg közel vagyunk egymáshoz. Az elmúlt évben pedig – Isten kegyelméből – ez a kapcsolat még szorosabbá válhatott. Szükségünk van a testvéri közösségre, ezért hordozzuk egymást imádságainkban! Az összetartás a legfontosabb, de ennek tartalmat az 501. évben is csak a közös hit, a közös reménység, az egymás és az Úr iránti szeretet adhat.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke

Számomra a találkozásokban volt a legnagyobb erő. Nagyon sokszor láttuk az év során, hogy olyan emberek mozdultak meg egymás felé, akik korábban nem is találkoztak, de a közös hit és a közös emlékek összetartották őket. Az jubileumi év megmutatta, hogy sok megtartó emléke van a Kárpát-medencei magyarságnak, melyek továbbra is magyarrá tesznek minket. Az elmúlt esztendőben láttam kiábrázolódni az „önerőt”, ami azért fontos, mert az Úristen sem akarja a mi erőnk nélkül elvégezni munkáját – nekünk is időről időre meg kell mutatnunk magunkat, ki kell fejeznünk hitünket. Hiszem, hogy az 501. esztendőben minden folytatódik. Nem zárult le semmi az év végével, alapozhatunk mindarra, amit közösen átéltünk, de biztos vagyok benne, hogy sok jövőbeli új élmény is erőt ad majd nekünk. A legfontosabb, hogy együtt maradjunk és megéljük az egységünket, akár gyülekezeti közösségeinkben, akár Kárpát-medencei alkalmainkon.

Adorjáni Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka

Nem tudom rangsorolni a jubileumi év eseményeit, mert mindegyiknek volt olyan része, amire szívesen emlékszem vissza. A kolozsvári rendezvény az, amit mégis kiemelnék, mert komoly erő volt abban, amikor a Fő utcán együtt vonulhattunk. Ennek olyan jelzésértéke volt, melyben nemcsak a református, hanem a magyar egységünk is megmutatkozhatott. Hasonlóan éreztem magam Rimaszombatbanis, számomra ezek az események azt üzenték, hogy van egy hatalmas értékünk: az egységünk. Ez az, amit nem szabad titkolnunk a világ előtt, hanem meg kell őriznünk és el kell mondanunk minél többeknek. Ezzel a lelkülettel kell tovább mennünk, mert a következő és az azt követő években is bőven lesznek feladataink. Az emlékévben sok „földi dolgot” készíthettünk, ezeket kell lélekkel megtöltenünk a jövőben is.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

Számomra a kolozsvári ünnepség volt az év legkedvesebb alkalma, amikor együtt emlékezhettünk meg a teológia jubileumáról. Rendkívül felemelő volt a közös istentisztelet a Farkas utcai templomban, jó volt megtapasztalni a közösség erejét. Ha azt hirdettük az ötszázadik évfordulón, amit a reformátorok újra megtaláltak fél évezreddel ezelőtt – Jézus Krisztust –, akkor elvégeztük dolgunkat az esztendőre. Az elkövetkező években ugyanígy Krisztus evangéliumának hirdetését kell folytatnunk.

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke

Sok eseményen, megemlékezésen és találkozón vettünk részt, amit ezek közül kiemelnék, az az összetartozás megtapasztalása volt a dunántúli, a Kárpát-medencei és a szórványban élő reformátusok között. A Papp László Budapest Sportarénában tartott istentiszteleten meghatározó volt több ezer ember előtt szolgálni – ez nagy ajándék volt számomra. November elején pedig találkozhattam a párizsi magyar reformátusokkal, akik reformációi megemlékezésükön a gyülekezetük fennállásának 90. évfordulójáért is hálát adtak. Emellett személyesen is jelen lehettem gyülekezeti alkalmakon – a 351 dunántúli templomunkban emléktáblát állítottunk az évforduló alkalmából –, a legfontosabb tapasztalat az volt, hogy nemcsak a múltra tekintettünk, hanem reménységgel a jövőbe is. Azt látom magam körül, hogy a ránk bízott, hűséges és kitartó munkát az Úristen megáldja. Itt csendes munkára gondolok, néha már fáraszt a harsány és önmagát reklámozó tevékenység, mert nem erre van szükség, hanem arra, hogy mindenki a maga helyén, a maga feladatai között legyen hűséges: hirdesse és élje az evangéliumot, miközben kapcsolatban marad testvéreivel. Bizakodva tekintek a jövőbe, hiszem, hogy a reformáció 501. éve is sok lehetőség tartogat.

Fekete Vince, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnoka

Már két évvel ezelőtt elkezdtünk örülni annak, ami ránk vár, nagyon vártuk az ötszázadik évfordulót. Sokat jelent számomra, hogy szeptember végén mi utaztunk Kolozsvárra, erdélyi testvérink pedig ugyanilyen lelkesedéssel jöttek el hozzánk, Rimaszombatba, hogy együtt ünnepeljünk. Ennek az évnek fontos üzenete, hogy megmutassuk és tovább vigyük összetartó egységünket. 1992-ben, mikor már családapa voltam, fogalmazódott meg először bennem azóta is élő filozófiám: a cél, hogy szóban, hitben, életvitelben, magatartásban és kiállásban tudjunk eleget tenni hazánknak és nemzetünknek. Ha sikerül a gyermekeinknek is szeretettel továbbadni, mekkora erő keresztyénként végigmenni az úton, akkor mindent kibírunk. Ha ezt nem tudjuk kellőképpen átadni, akkor megpróbáltatások jönnek. De hiszek abban, hogy az Úristen kegyelme megadja az erőt lelkipásztorainknak a hiteles szolgálathoz, a presbitériumainknak és a gondnokainknak pedig a támogatásukhoz.

Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke

Az összes rendezvény maradandó volt, nehéz választani közülük. Azt emelném ki, ami számomra a legnagyobb élmény volt: Miskolcon, a Generali Arénában tartott diákpünkösd és az azon résztvevő fiatalok. Lelkesedésük sokat jelentett: egyházi fenntartású iskolák tanulói jöttek és elhozták azokat a barátaikat is, akik nem reformátusok. Ők ezen az ünnepségen találkozhattak a reformáció üzenetével, ezért erre az alkalomra farmerre cseréltem a palástot. Az egyik vallástanárunk kérdezte is később az iskolában, hogy érezték magukat, és valaki így válaszolt: „nálatok a püspök jó fej”. De nem ez számít, hanem az, hogy megszólítottuk őket, hogy a reformáció üzenete itt kilépett magunk és őseink ünneplésének köréből és elért a fiatalokhoz – mert ők a jövő útja. Ezen az úton pedig semmi különöset nem kell tennünk azért, hogy a reformáció értékei maradandóak lehessenek, csak amit eddig is tettünk: az Úr Jézus kívánta mérték, a Szentírás alapján élni az életünket.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Bach Máté, Vargosz, borítókép: Kalocsai Richárd
Forrás: reformacio.ma

Ez történik továbbiak →


Istent keresem

2Kor 12,11–21

„...nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink