Mint test és lélek

2017. november 01., szerda

„Isten oltalom és erősség, aki tetteiben mutatta meg az erejét. Isten a fellegvár, a végső menedék, jöhetnek az őskáosz erői, de Isten a rend, a fedezék, a menhely." Emlékmű felavatásával, ökumenikus istentisztelettel és Vajda János zeneművével ünnepelték Debrecenben a reformáció jubileumát október 31-én.

A reformáció születésének ötszázadik évfordulója mellett Debrecen egy másik neves évszámot is ünnepel, hiszen négyszázötven éve annak, hogy a debreceni zsinat 1567-ben elfogadta a II. Helvét Hitvallást, a reformátusság hivatalos hitvallási iratául ismerve el. A kálvinizmus és Debrecen története évszázadokra eggyé vált, biztosítva a város leghatározottabb elköteleződését a reformáció ügye mellett.

A Tiszántúli Református Egyházkerület és Debrecen önkormányzata a kettős jubileum alkalmából készíttette el a reformáció debreceni emlékművét, amelyet a református Nagytemplom és a Kollégium épületegyüttese közötti Emlékkertben helyeztek el. Az emlékmű tervét az egyházkerület felkérésére Győrfi Sándor Munkácsy-díjas és Győrfi Lajos Szervátiusz-díjas szobrászművészek készítették el. 


Test és lélek együtt él

„Debrecen ó-kikötő, tájakat összekötő” – Gulyás Pál költő szavaival köszöntötte az egybegyűlteket kedden délután Fekete Károly. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke beszédében kiemelte Debrecen város tájakat összekötő történelmi szerepét, utalva az 1567. február 24-én megtartott debreceni zsinatra, ahol a tiszáninneni, erdélyi és a tiszántúli lelkipásztorok Méliusz Juhász Péter vezetésével hitvallási iratunknak fogadták el a II. Helvét Hitvallást. „Kettős évforduló alkalmából szeretnénk jelet hagyni arról, ami a hitünket táplálta, ami ahhoz a szimbólumrendszerhez kötődik, amely visszavisz minket Jézus Krisztusig és az Őt magasra emelő Szentírásig. A magyar reformáció bölcsőjénél állítunk emléket és adunk hálát mindazért az áldásért, amit Istentől ezáltal nyertünk" – hangsúlyozta a püspök. 


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arra hívta fel figyelmet, hogy a mi jogunk és kötelességünk a hit szabadsága szerint alakítani életünket. Túl a szavakon és deklarációkon át is tudjuk élni az összetartozás érzését, hiszen ugyanannak az Atyának vagyunk a gyermekei. Az ötszázadik és a négyszázötvenedik évfordulón velünk vannak azok a szentek, akiket életük és az egyházhoz tartozásuk miatt tartunk példaképeknek. Életük eligazít minket a válaszutakon s megmutatják, hogy mit is ér a hit a különböző megpróbáltatásokban. „Egy olyan emlékmű született, amelyet nem lehet egyetlen pillantással felmérni. Megállít, igényli a figyelmünket és az időnket. Egyszerre beszél múlt, jelen és jövő egységéről, hitről, amely egybefűzi az egyházat az idő teljességében” – mondta Balog Zoltán.

Papp László polgármester Debrecen városának a protestáns hit és az egyházak országépítő munkájában betöltött szerepéről szólt. Az egyetemes és a magyar történelemnek azt az időszakát idézte fel, amikor a reformáció teológiai és egyházszervezeti, kulturális és társadalmi, politikai és gazdasági szempontból is páratlanul nagy lendületet adott a megújulásnak. „Debrecen városa és a református egyház az elmúlt fél évezredben mint test és lélek élt együtt” – fogalmazta meg.


Az emlékművet Fekete Károly, Balog Zoltán, Kósa Lajos és Papp László leplezte le, majd elhelyezték az emlékezés koszorúit. Igei szolgálatában Fekete Károly a Fil 2,5-11 verseit helyezte az ünneplők szívére. Isten áldását kérte az emlékműre és üdvösséges önismeretünk felismerésére, hitünk erősítésére.

Az emlékműről

Központi egysége a Tiszántúl egykori legjelentősebb, a reformáció korában tűzvésztől rongált gótikus épületét, a debreceni András templomot idézi vissza. A hat méter magas, háromszög formájú, tardosi vörösmárvány tömb mívesen kiképzett belseje átjárható, belső ívében gótikus bronz ablakrács töredék látható. Az alkotás tetején egy csillag-napkorongot idéző aranyozott bronz, nyolcágú „Kálvin-csillag” áll. Egyik oldalán a főnixmadár jelenik meg, amely jelképezi Debrecen városának minden vészből, pusztulásból való megújulását, másik oldalán a halálon is győztes Jézus Krisztusra mutató „Agnus Dei”, az „Isten báránya” ábrázolása helyezkedik el. Az emlékmű részét képezi egy úrasztala és a négy kőpad. A márvány úrasztalán áll bronzból öntve a híres debreceni hólyagos kehely és az oszlopos bortartó kanna, a kenyérosztó tál, valamint a nyitott Biblia. Az úrasztala a reformáció korában került az oltárok helyett a református templomok centrumába. Az Isten igéjének fontosságára emlékeztet a nyitott Szentírás, a gyülekezeti éneklés jelentőségét hangsúlyozza az egyik kőpadra tett énekeskönyv a 90. zsoltár kezdősorával. 

Istenben elcsendesedve

A Debreceni Református Nagytemplom ünneplő közössége a 46. zsoltár Luther által is sarokpontnak tartott ószövetségi igeszakaszát zárhatta szívébe. Fekete Károly igemagyarázatában Isten jelenlétének gazdag áldásait sorakoztatta fel. „Isten oltalom és erősség, aki tetteiben mutatta meg az erejét. Isten a fellegvár, a végső menedék, jöhetnek az őskáosz erői, de Isten a rend, a fedezék, a menhely" – buzdította az ünneplő gyülekezetet hozzátéve, hogy Isten nemcsak az egykoriakat, hanem mai népét is védi. Az igehirdető Isten szavának hatásáról is szólt: az emberi lélek elcsendesedik és alázatot tanul. Ez a csend azonban nem meditációs csend, hanem a találkozás csendje. Az Istenre találás csendje, a reformálódás tere. Az élet reformációja csenddel kezdődik, a bűnbánat csendjével. Az istenkép reformációjával kezdődik a távoli Istenhez való közeledés. Ez a csend az a pillanat, amikor egyedül maradunk Istennel. „Ebben a csendben válunk képessé arra, hogy megértsük: az ősellenség nem csupán kívülről támad, hanem belülről is, hiszen bennünk van. Meg kell nevezni az ellenséget magunkban is, erre ad lehetőséget az elcsendesedés" – figyelmeztetett a lelkipásztor.


Az igei szolgálatot követően Bereczky Lajos baptista lelkipásztor fohászkodott azért, hogy ne a tegnap hitéből éljünk, ne a múlt heti szeretetből, ne a múlt havi hűségből, hanem naponként térjünk meg és újuljunk meg Isten szeretetében. Az úrvacsorai közösség alatt az egyesített ökumenikus kórus szolgált, majd Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző Istenes ének című művét hallgathatták meg a jelenlévők. 


A zenemű hét tételből áll. A nyitóének Tinódi Lantos Sebestyéntől a Siess keresztény kezdetű dal, amely az istentiszteletek nyitóénekéhez hasonlóan orgonán szólal meg. Ezt egy több szövegrészletből álló tétel követi, amelyben az 57. zsoltár néhány versszaka és Máté evangéliumának kezdő részei csendülnek fel. Egy recitativo a harmadik tétel, melyben Jeremiás próféta szavait znedülnek fel. A negyedik tétel a szólista „prédikációja”, amelyet a lelkipásztorok mondanak az istentiszteleteken. Ebben a részben Huszár Gál énekeskönyvéből hangzik el az 1. zsoltár. Az ötödik tételben Balassi Bálint Adj már csendességet című versét a zenekar és a kórus adja elő, míg a hatodik tétel Szenczi Molnár Albert Miatyánk című éneke. A művet a Batthyány-kódexből ismert és az énekeskönyvben is megtalálható 301. ének zárja.

Vajda János zeneszerzővel készített interjút itt olvashatják. 
Az istentiszteletről szóló részletes tudósítást itt találják. 

Forrás: ttre.hu Fotó: Barcza János

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 40,1–47

„Nyisd ki jól a szemedet, és hallgass meg mindent figyelmesen!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink