Tompa Mihályra emlékeztek szülővárosában

2017. szeptember 30., szombat

A kétszáz éve születet pappköltőről teret neveztek el és szobrot avattak az emlékére Rimaszombatban szeptember 28-án. Az egykori Három rózsa vendéglőben pedig megnyitották Máger Ágnes festőművésznek a költő verseihez készített illusztrációkból álló tárlatát.

„Nagy öröm számomra, hogy a több hányattatást megért Tompa Mihály-szobor visszakerülhetett eredeti, azt megillető helyére. Köszönet ezért a város vezetőségének és mindazoknak, akik pénzt, időt, munkát áldoztak azért, hogy Tompa Mihály születésének 200. évfordulóján itt, Rimaszombatban méltóképpen emlékezzünk" – mondta Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese. A megújult és helyére állított szoborra tekintve felidézte Tompa szobrának a felvidéki jogfosztottságot, s diktatórikus múltat idéző kálváriáját, illetve a megálmodott Arany János-szobor körüli mai csatározásokat is.

A gömöri esperes a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület nevében és Tompa Mihály hanvai örökségében élő lelkipásztorként megnyitotta Máger Ágnes kiállítását is, mely Tompa Mihály szellemiségét, költészetét idézi meg. „Máger Ágnes festészete változatosságaiban is egységes, összetartó ereje szellemiségben rejlik. A magyar történelem kulcsjelenetei, az oltárképek, a táj, a természet naturális gyönyörűsége feloldódik a transzcendenciában, a fenséges égi történések fizikai alakot öltenek. A foltokba oldott színek saját lelkünk aktuális minősége szerint rendeződnek bennünk képi világgá. Az igazi művészet nem meghökkent, hanem segít újra felébredni. Az emberi tudatot beragyogja az isteni szubsztancia. Máger Ágnes ecsetje az anyagot az anyagtalanba emeli" – idézte Nagy Ákos Róbert Jókai Anna méltató sorait.

A kiállítást megtekintése előtt az esperes bemutatta B. Kovács István szerkesztésében megjelent Lant és Biblia című breviáriumot.A Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület a szervezett megemlékezések, konferenciák mellett igyekszik ezt a kötetet is eljuttatni iskolákba, intézményekbe, hogy a költő születésének 200. évfordulóján minél többen megismerhessék Tompa hagyatékának máig ható üzenetét.

A Tompa Mihály téren Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspöke azt hangsúlyozta: az ünnepélyes alkalom azt jelzi, hogy Rimaszombat elöljárói, polgármestere, képviselőtestülete, s a lakosok megértették az idők szavát, s megbékélten, egymás iránti kölcsönös tiszteletben, a múltat megbecsülve kívánnak élni a jövőben, s megmaradni a városban. „Hiszem, hogy ennek a térnek a helyreállítása a kölcsönös megbecsülést jelképezi népeink között. Kisváros vagyunk, de úttörői lehetünk egy nagy álom megvalósításának, egy jövőt ígérő és kívánatos jó tervnek. Higgyünk és reménykedve tekintsünk a jövőbe" – mondta a nyugalmazott püspök a szobor újraavatásán rendezett ünnepségen.

Rimaszombatban Tompa Mihály szellemi hagyatékát tisztelettel ápolják. Emlékét őrzik a múzeumban, nevét viseli a téren és utcán kívül két iskolai intézmény, az öregcserkészek egykori szervezete, a régi múltra visszatekintő Tompa Mihály Klub és az országos vers- és prózamondó verseny is.

Forrás: reformata.sk, fotó: Pósa Homoly Erzsó / felvidek.ma

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.