Lépj egyet a jóság útján!

2017. szeptember 21., csütörtök

Nyolcan életüket vesztették, és több mint százharmincan megsérültek a vasárnapi viharban, Erdélyben. Súlyos anyagi károk keletkeztek a bánsági, erdélyi, valamint moldovai megyékben, ahol házak és templomok tetejét tépte le a vihar. A Magyarországi Református Egyház vezetői adakozásra kérik a jószándékú embereket.

Több templom is megrongálódott: ledőlt az igazfalvi és a harói templom toronysisakja, megsemmisült a sztánai templom tetőhéjazatának jelentős része, valamint viharkár érte a zsibói, az apanagyfalui és az egeresi templomot is. Kató Béla erdélyi, illetve Csűry István királyhágómelléki református püspök tájékoztatása szerint a felsoroltak mellett több épület, templom, parókia és villanyvezeték is megrongálódott a tomboló szélben.

Egy tévéstáb felvette, ahogy a vihar elsodorja az igazfalvai református templom toronysisakját

A Magyar Református Szeretetszolgálat azonnal a bajbajutottak segítségére sietett, és félmillió forint gyorssegélyt vitt Erdélybe, valamint fóliával, és aggregátorokkal segítette a mentést.

A károk teljes felszámolása és a helyreállítás hosszú időt vesz majd igénybe. Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Huszár Pál világi elnök arra kéri a jószándékú embereket, hogy támogassák a viharkárosult családokat, és gyülekezeteket.  A magyarországi felajánlók a Magyarországi Református Egyház erre elkülönített számlájára (11100104-19024048-36000001) utalhatják adományaikat. A közlemény rovatba kérjük, írják be, hogy „viharkár”.

A Magyarországi Református Egyház felhívása:

 

Kedves Testvérek!

 

Ismét összefogásra van szükség, hogy segítsünk bajbajutott embertársainkon Erdélyben. A tomboló vihar emberéleteket követelt és számos lakóházban, templomban, parókiában tett kárt vasárnap. Arra kérjük a jószándékú embereket, hogy adományaikat juttassák el az erdélyi, illetve királyhágómelléki reformátusokhoz. Ahogyan a Biblia is írja: „nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.”

Adományaikat köszönjük.

 

Bogádi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke

 

Budapest, 2017. szeptember 20.


Címlapfotó: Vésztői Önkormányzat
Videó: Autentic TV

Istent keresem

1Krón 28

„...ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel, mert megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink