Szakmai napokon mutatkozott be a református tananyagfejlesztő projekt

2017. szeptember 06., szerda

A Református Pedagógiai Intézet a 2017/2018-as tanév elején is megszervezte református szakmai tanévnyitó konferenciáit.

A rendezvényeket az RPI többéves hagyománnyal rendelkező „A reformáció tanítása – a tanítás reformációja" című konferenciasorozatának részeként rendezték meg, a célcsoportjuk a református köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok köre. A konferenciák témája a protestáns köznevelés szakmai-módszertani megújítása, azon belül ezúttal a gamification (játékosítás) megjelenése az oktatásban. Az első konferenciára 2017. augusztus 28-án került sor Debrecenben, a másodikat pedig másnap tartották Budapesten.

A program részeként Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető is bemutatta a Református Tananyagtár (EGYH-KCP-16-P-0127 számú projekt) fejlesztésének eddigi tevékenységeit és terveit, felhívta a figyelmet a bekapcsolódási lehetőségekre.

Szeptember 2-án, Miskolcon tartották a Kárpát-medencei Református Tanévnyitót, amelyet a fenntartók és intézményvezetők értekezlete követett. Ezen a tájékoztatón is lehetőség volt arra, hogy a református tananyagfejlesztésről információt kapjanak a résztvevők.

A megjelentek ajándék órarendekkel és a 2017-2018-as tanévi tervezőnaptárral térhettek haza, amelyeken a projekt céljait és a kapcsolatfelvétel lehetőségeit is megtalálhatják.

Honlapunkról letölthető az órarendes szórólap és a naptár is.

Forrás: RPI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió