Tartalomfejlesztés holland református módra

A hollandiai Goudában működik az ország legnagyobb református tanítóképző főiskolája a Driestar Educatief, amely több évtizedes jó kapcsolatot ápol számos magyar iskolával, kiemelten a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karával, ahonnan Erasmus pályázat keretében több hallgató vett már részt a Driestar nemzetközi programjában. Jellemzője az intézménynek, hogy nemcsak a tanítóképzésre fókuszálnak, pedagógiai intézeti és szakszolgálati feladatokat is ellátnak: továbbképzéseket szerveznek, szaktanácsadói rendszert működtetnek, tananyagokat és segédanyagokat fejlesztenek a református iskoláik számára.

A református tananyagfejlesztés előkészítő szakaszának fontos eseménye a keresztyén iskolákhoz kapcsolódó nemzetközi tartalomfejlesztési jó gyakorlatok feltárása. Ennek első állomásaként ötfős magyar delegáció látogatta meg 2017 júniusában a goudai Driestar Educatifet. A házigazdák bemutatták tananyagfejlesztési gyakorlatukat, lehetőség volt iskolákat látogatni, pedagógusokkal beszélgetni a tereptapasztalatokról, betekinteni egy református kiadó tankönyvkiadási programjába.

A holland oktatási rendszerben az állam a kerettantervi szabályozás során csak általános célokat fogalmaz meg a tantárgyi követelményekkel kapcsolatban, a kerettanterv iskolai szinten készül. Szabad tankönyvválasztás van, a tankönyvek árát az állam fizeti ki az iskolák számára. A könyveket az iskola veszi meg a diákok számára, a diákok nem írnak a könyvbe, átlagosan 5 évig használják a könyveket – nincs akkreditáció, de ennyi idő alatt el is évül a benne lévő tananyag. A tankönyvek szerzői pedagógusok, akik arra az időre, amíg tankönyvet írnak, mentesülnek a tanítás alól – az intézmény pénzt kap azért, hogy pótolja a kieső munkaerőt.

A holland kollégák a tankönyvfejlesztés és –kiadás tapasztalatairól több szempontból is beszámoltak. Az alsó tagozaton nem készülnek digitális tankönyvek, viszont nagyon sokféle nyomtatott munkafüzettel találkozhatunk, amelyet tanári kézikönyvek, módszertani ajánlások tesznek felhasználóbaráttá. A felső tagozaton a munkafüzeti feladatokat kiváltják a differenciált digitális feladatok és tankönyvi fejezetek (ezekhez ugyancsak készülnek tanári kézikönyvek és módszertani ajánlások). Fontos szempont a vizuális megjelenés: diszlexiás-barát betűtípust használnak, a hangsúlyos információkat vizuálisan is kiemelik.

A szekularizált tartalommal szemben keresztyén pedagógiai alapok és tartalmak jelennek meg a református iskolák tankönyveiben. A fejlesztés fókuszában az anyanyelv és irodalom, a történelem, a biológia, a zene és a szociális-érzelmi nevelés áll. Az anyanyelv és irodalom esetében további sajátos szempontok is megjelennek: a a nyelvre mint Isten ajándékára tekintenek, az irodalomkönyvbe minőségi, keresztyén szerzők művei is bekerülnek.
A digitális tartalomfejlesztés során fontos szempont, hogy kis lépésekkel haladjunk, egyszerre csak egy dolgon változtassunk és végeredményben a pedagógus azt tapasztalja, hogy kevesebb munkája lett, amit hatékonyabban tud elvégezni.

A Driestar Educatief a következő pedagógus-generáció képzése mellett legalább ekkora figyelmet fordít a már pályán lévő pedagógusok és intézményvezetők továbbképzésére, szakmai támogatására. A szakmai szolgáltatási területen kb. 65 státusznyi munkatárs dolgozik, legtöbben az alapfokú oktatás területén, de kiemelt figyelmet (és szakértői munkaórát) kap a tanulók fejlesztése, különösen a diszlexiás tanulóké. A képzésekbe a főiskola munkatársai mellett a szaktanácsadók is bekapcsolódnak oktatóként. A szolgáltatási portfólió folyamatos egyeztetés eredménye: felmérik az intézményi igényeket, ugyanakkor folyamatosan nyomon követik az aktuális oktatási trendeket is, ha egy új törvény, rendelet születik, igyekeznek minél hamarabb képzést, tananyagot fejleszteni hozzá, és meghirdetni a pedagógusok számára. A legtöbb igény az IKT területéről, valamint a nevelési, különösen a fegyelmezési kérdésekkel kapcsolatban érkezik.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió