Református az év családi napközije

2017. június 10., szombat

Ötödik alkalommal adták át a Családháló díjakat különböző intézményeknek a családokért végzett munkájuk elismeréseképpen. A Budai Református Egyházközség Csillagvirág Családi Napközije is a kitüntetettek között van.

A Családháló díjakat először 2013-ban adták át. Ekkor döntött úgy a Csaladhalo.hu közössége, hogy a legkisebbekkel napi szinten foglalkozó szakembereknek és intézményeknek díjat alapít önzetlen, erőn felüli munkájuk elismerése érdekében. A díjjal a közösség célja, hogy megbecsülésben részesítse azokat, akik a gyermekekért való munkájuk során különösen sokat, vagy kiemelkedőt tettek a családokért.

Az induláskor 4 intézményi és 6 egyéni kategória került meghirdetésre, majd az évek során a Családháló olvasóinak véleménye és visszajelzései alapján kibővítésre kerültek a jelölési lehetőségek. Idén a Családháló díj történetében a legmagasabb számú szavazatot adták le, összesen 6532 szavazat érkezett a szerkesztőségbe. Csak összehasonlításképpen: tavaly összesen 3500 szavazatot adtak le az olvasók a voksolás során.

Idén 71 jelölt közül díjazták azt a tizenegyet, akiket a Családháló olvasói a szavazás alkalmával a legjobbnak ítéltek. A díjakat június 10-én Beneda Attila helyettes államtitkár és Székely Attila, a Családháló országos szervezője adta át.

Díjazottak:
• 2016 szülészete: Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
• 2016 családi napközije: Budai Református Csillagvirág Családi Napközi
• 2016 bölcsődéje: Budafok-Tétény, Rózsakert Tagbölcsőde
• 2016 óvodája: Miskolci Eszterlánc Néphagyományőrző Óvoda, Pitypang Tagóvoda
• 2016 intézményi különdíjasa: S.O.S. Krízis Alapítvány
• 2016 házi gyermekorvosa: Dr. Sőregi Mária (Belváros-Lipótváros Házi Gyermekorvosi Szolgálat)
• 2016 védőnője: Pollák Frigyesné Gabriella (Újpesti Védőnői Szolgálat, Erdősor úti Tanácsadó)
• 2016 kórházi gyermekorvosa: Dr. Luczay Andrea (Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika)
• 2016 egyéni különdíjasa: Unger Katalin (Szemünk Fénye Központi Bölcsőde)
• 2016 óvónője: Koroncz Katalin (Pipacs Óvoda és Egységes Óvoda-bölcsőde)
• 2016 bölcsődei kisgyermeknevelője: Teleki-Horváth Renáta (Székesfehérvár Napraforgó Bölcsőde)

A Budai Református Csillagvirág Családi Napközi 2012 márciusa óta működik, ahol öt kisgyermek éli mindennapjait szakképzett pedagógusok gondoskodásával. Mikor a misszióval foglalkozók számára világossá vált, hogy a bölcsődei férőhelyek hiánya miatt nagy szükség van a Szilágyi Dezső tér környékén egy családias, barátságos, nyitott, az 1-3 évesek fogadására alkalmas intézményre, úgy döntöttek, hogy a gyülekezet támogatja egy Családi Napközi megszervezését.

2014-ben az Önkéntes Diakóniai Év Programiroda megkeresése nyomán a Családi Napközi szerződést között az Erasmus + Nemzeti Irodán keresztül az EVS nemzetközi szervezettel. Azóta minden évben tíz hónapon keresztül két önkéntes is segíti a napközi munkáját. Ez a lépés tovább növelte a napközi népszerűségét és ettől az évtől kezdve amerikai és holland családok is megkeresték az intézményt.

Forrás: csaladhalo.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió