Odaítélték a zsinati alapítású díjakat

2017. május 24., szerda

A Magyarországi Református Egyház Zsinata május 23-i ülésén döntött arról, kik kapják 2017-ben a zsinati alapítású pedagógiai, szeretetszolgálati és lelkészi kitüntetéseket.

Makkai Sándor-díj

A díjat a Zsinat a református nevelési eszmények a mindennapi gyakorlatba való átültetésében elévülhetetlen érdemeket szerzett magyarországi és határon túli pedagógusok részére alapította 1997-ben.

A díj adományozásának feltétele a több éves óvónői, tanítói vagy tanári tevékenység magyar református közoktatási intézményben, a kiemelkedő szakmai munka, valamint a példamutató emberi-hitbeli magatartás. A díj évente három pedagógusnak adományozható, akik közül egynek mindig határon túli pedagógusnak kell lennie.

Az Oktatásügyi Bizottság idén Nagyné Bódor Katalin tanárnőt (Miskolc), Wrábelné Hadházy Judit tanárnőt (Budapest) és Dr. Kovács Irénke igazgatónőt (Zilah) javasolta az elismerésre.

A díjakat az országos református tanévnyitó istentiszteleten 2017. szeptember 2-án, Miskolcon adják át.

Hörcsök Imre (középen), a pedagógiai díjak előterjesztője

Imre Sándor-díj

A szintén 1997-ben alapított díj a református iskolaügyért végzett áldozatos munkáért adományozható.

A kitüntetés odaítélésének feltételei a több éves iskolavezetési vagy a református oktatásügyért más területen folytatott kiemelkedő szakmai tevékenység, valamint a példamutató emberi-hitbeli magatartás. A díj évente egy személynek adományozható.

Az Oktatásügyi Bizottság idén Suba Lajos igazgatót (Nagykőrös) javasolta az elismerésre.

Dobos Károly lelkészi-díj

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2017-ben a Dobos Károly-díjat Vajs Tibor kisbéri, tárkányi lelkipásztornak adományozza gyülekezetét megőrző, építő és példamutató emberi-hitbeli magatartása elismeréseként.

A kitüntetést a lelkészi szolgálatot régóta, a „kevesen is hűséggel”, a nem reflektorfényben, falvakban, kisgyülekezetekben, elsősorban kistelepüléseken munkálkodó lelkipásztor kaphatja. A díj adományozásának feltétele, hogy a jelölt gyülekezeti lelkészi szolgálati ideje legalább 20 év legyen.

A díjat a Zsinat őszi ülésszakán, várhatóan 2017. november 23-án adják át.

Illés Dávid a lelkészi díj előterjesztése közben

Kiss Ferenc-díj és Juhász Zsófia-díj

A Szeretetszolgálati Iroda idén is pályázatot írt ki a Kiss Ferenc és a Juhász Zsófia Díjra. A február 28-i határidőig a Kiss Ferenc-díjra hat, a Juhász Zsófia-díjra két felterjesztés érkezett.

Kiss Ferenc-díj annak adományozható, akinek gyülekezeti szolgálata, életvitele, életszemlélete példaértékű lehet mások számára, és aki több évtizede dolgozik fáradhatatlanul és hűséggel a református diakóniában, az elesettek segítéséért.

A Juhász Zsófia-díj annak adományozható, aki a református diakóniai intézmény(ek)ben vállalt hűséges szolgálatával mind szakmailag, mind emberileg, mind a református lelkiség szempontjából kiválóan és eredményesen segíti rászoruló embertársait, akinek szolgálata, életvitele, életszemlélete példaértékű lehet mások számára, és aki legalább 15 éves aktív munkaviszonnyal rendelkezik a református diakónia területén.

A szeretetszolgálati kitüntetettekről a Zsinat Diakóniai és Egészségügyi Bizottsága javaslatai alapján tavaszi ülésén döntött a Zsinat: a 2017. esztendőben a Kiss Ferenc-díjat Bogáth Istvánnak, a Juhász Zsófia-díjat pedig Győri Zsófiának adományozza.

A kitüntetéseket a Zsinat őszi ülésszakán adják át.

Farkas Zsuzsanna, Telepóczki Márta, fotó: Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.