Hinni a feltámadást

2017. április 17., hétfő

Vállalni Ábrahám indulását a bizonytalan felé, érni a hitben, egyfelé mozdulni számos különböző háttérből – erre vállalkozott a Pusztaszabolcs-Szabadegyházai Református Missziói Egyházközség, amelyet tavaly májusban alapított meg két szórványközösségből a Vértesaljai Református Egyházmegye. Náluk jártunk virágvasárnap.

Templom adományból

Hatalmas szántóföldek között vezet a nem éppen hibátlan felületű út az M6-osról letérve Pusztaszabolcs vasútállomása felé, amely a Budapes–Pécs-vasútvonal fontos csomópontja: itt ágazik ki belőle a Pusztaszabolcs–Dunaújváros–Mezőfalva–Paks- és a Pusztaszabolcs–Székesfehérvár-vasútvonal. A vasúti csomópontra a Zichyk, majd a báró Springer család és a budapesti izraelita ügyvéd, Hirsch-Halász Alfréd valamikori uradalmi pusztáinak népéből és az ide vándorolt-menekült vasutasokból község szerveződött, amely – a kommunista diktatúra évtizedei alatti, rohamos fejlődésének köszönhetően – 2008-ban városi rangot kapott, jelenleg közel hatezren lakják. A Dunától és a Velencei-tótól egyaránt tíz-tíz kilométerre fekvő település aprócska református templomát Hirsch-Halász Alfréd fia, a református hitre tért jogász és földbirtokos Halász Miklós adományából építették fel 1935-ben. A felszentelő ünnepségen Ravasz László püspök is részt vett, aki Szabó Imre budapesti esperessel együtt szorgalmazta, hogy református közösség is megvesse a lábát az éppen alakuló településen. A történelem viharai aztán messzire sodorták innen a valamikori földbirtokosokat: Halász Miklós a keleti fronton tűnt el munkaszolgálatosként 1943 márciusában.

Minden hittanos korcsoport szolgált virágvasárnap Pusztaszabolcson

A gyülekezet rövid önállóság után szórványlétbe kényszerült – eleinte Tóth Sándor sárkeresztúri, majd 1987-től huszonnyolc éven át Jakab Erika iváncsai lelkipásztor végezte a szolgálatokat. Előfordult, hogy csupán egyvalaki jött el a vasárnap reggeli istentiszteletre. Az­tán a kilencvenes évek tájékán több család is áttelepült Pusztaszabolcsra Kárpátaljáról, és számos vegyes felekezetű család is itt talált otthonra Magyarország különböző tájairól – ezzel a gyülekezeti élet is felpezsdült. A legtöbb itteni református tehát nem tősgyökeres pusztaszabolcsi: a mai gyülekezetnek egyetlen olyan tagja van, aki – bár anyai, katolikus ágon, de – idevalósi. A városban a legutóbbi népszámláláskor több mint hatszázan mondták magukat reformátusnak, a gyülekezet választói névjegyzéke azonban alig száz fő. A Dunamelléki Egyházkerület és a Vértesaljai Egyházmegye már többször megpróbálta a szórványlétből az önállóságra támogatni a gyülekezetet helyben lakó lelkipásztor kihelyezésével – másfél évvel ezelőttig sikertelenül.

A gyülekezet virágai

Mivel Pusztaszabolcs hosszú évtizedekig szórvány volt, Isten itteni maroknyi népe megszokta a fél kilences istentiszteleteket, valamint azt is, hogy sok mindent maguknak kell intézniük a gyülekezet életében. Király Rudolf és családja például a kárpátaljai Gátról áttelepülve, nagyobbik lányukat követve otthonná tette az elárvult pusztaszabolcsi templomkertet – kivágták a templomot eltakaró, hatalmas tujákat, rózsákkal és tavaszi virágokkal ültették be a területet, és a vizet is bevezettették. A templomot is ők, illetve tanárnő lányuk, Hujberné Király Beáta (képünkön) takarította: sokszor olyan hideg volt télen, hogy nem lehetett feltörölni a padlót, mert azonnal ráfagyott volna a víz. – Cudar hideg volt időnként, de mi, ha tehettük, mentünk – emlékezik Beáta. Amíg a gyülekezetnek nem lett saját hitoktatója a szintén kárpátaljai származású Horvát-Biró Viktória személyében (aki, mint mondja, igazi otthonra lelt a gyülekezetben), addig Beáta készítette fel a hittanos gyerekeket az ünnepi műsorokra – de ha nem volt hittanos, akkor az iskola általa vezetett drámacsoportját hívta el a templomba szerepelni. – Odahaza, Kárpátalján megszoktuk, hogy tele van a templom. Megpróbálok mindent megtenni, hogy megszólítsam a gyerekeket, ha valamelyikről kiderül, hogy református ősei vannak – osztja meg Beáta, akinek csendes, de annál meghatóbb szolgálata is van: amióta megkeresztelték most hatodikos kislányát, akire tíz évet vártak férjével, minden alkalommal van virág az úrasztalán, és az asszony gondoskodik a gyülekezet adventi koszorújáról és a karácsonyfáról is.

Gyarapodó gyülekezet

Kicsiny nyáj a pusztaszabolcsi, de összefognak, ha kell: a templom elavult villamosvezetékeit Vigyikán Béla gondnok (képünkön) és Horváth Zoltán presbiter cserélték ki – ez mindkettejük hitében meghatározó volt. – A templomtér tíz méter magas. Bár Zoli magasfeszültségű vezetékek karbantartásával foglalkozott régebben, neki is nagy próba volt, amikor egy hosszú, a harangokat működtető vezeték több helyen elszakadt. Lejött a létráról, és megkérdezte, mi legyen. Csüggedten ültünk le az úrasztala lépcsőjére, és azt mondtam, most imádkozzunk. Utána rá is jöttünk a megoldásra – emlékszik vissza a gondnok, és megmutatja a templom egyik titkát: azt a trágár, cirill betűs szöveget, amelyet talán még akkor véstek a falba itt orosz katonák, amikor Pusztaszabolcson tombolt a front. Vigyikán Béla a kilencvenes évek elején költözött át családjával a településre Aknaszlatináról. A matematika–informatika szakos tanár most Szabadegyházán tanít, ahol több ottani református gyülekezeti tag is kollégája. Istennek hála, nyoma sincs már annak az ellenséges légkörnek, amely ideérkezésükkor fogadta őket hitük miatt. – Tizenöt évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy el fogunk jutni eddig – mondja a gondnok a virágvasárnapi istentisztelet után, amelyen közel hetvenen figyeltek együtt a húsvéti ünnepkör lelki üzenetére a hittanosok szolgálatának segítségével.

Otthonra lelni

– Mindenkinek vagy az égben, vagy a földön otthon kell lennie – magyarázza mosolyogva Nemesné Mihály Izolda (képünkön), akit ezzel a mondattal fogadott Pusztaszabolcsra költözésekor az akkori polgármester, akitől arról érdeklődött, ki a helyi lelkész, és hol lakik. A négygyermekes családanya, akinek állatorvos férje volt az iváncsai gyülekezetben a pusztaszabolcsiakat képviselő szórványpresbiter, azt mondja: az ő életének minden fontos mozzanata a templomhoz kötődik. Apai nagyapja Mályinkában volt presbiter, anyai nagyanyja a miskolc-felsővárosi templomban harangozott, édesapja pedig a martinkertvárosi gyülekezetnek volt a gondnoka. Izolda Pusztaszabolcson találkozott először a „szórvány" fogalmával. – Ha kellett, magunktól is összejöttünk, de nagyon hálás vagyok azért, hogy van pásztorunk, aki itt lakik, mindenkit meg akar találni, és meg is talál: nekem ettől lesz reményteli a gyülekezetünk – mondja a tanárnő, a gyülekezet egyik presbitere.

Újjáépülő közösség

Pusztaszabolcstól negyedórányi autóútra fekszik Szabadegyháza. A település közelében működő szeszgyárnak köszönhetően dél-fejéri településhez képest szokatlanul rendezett, gazdag községre találunk, vadonatúj útburkolattal, makulátlan focipályával, több teljesen új közösségi épülettel. A focipályával szemben áll a település aprócska református temploma, amelyben harminc egyházfenntartót számláló gyülekezet él: felerészt erdélyiek, felerészt vegyes felekezetű családok. Szabadegyháza – 1948. augusztus 20-ig Szolgaegyháza – 1974-től Sárkeresztúr szórványaként működött, temploma romos volt, ezért időszakosan magánházaknál tartottak istentiszteletet. – Édesapám reformá­tus, mi négyen édesapám vallása után kaptuk a keresztségünket. Mi­vel nem volt Szabadegyházán református templom, a katolikusokhoz jártam, de mindig vágyódtam arra, hogy gyakorolhassam református vallásomat. Emlékszem, a katolikus templom karzatáról pont rá lehetett látni az épülő református templomra. Egyszer felszakadt belőlem a kérés: Uram, engedd meg, hogy én is járhassak abba a templomba! – emlékezik vissza Takács Gizella (képünkön). Gi­zus a szabadegyházai gyülekezet diakónus-hitoktatója, akit egyedülálló módon az önkormányzat alkalmaz a hitéleti feladatok ellátására. Vágya teljesült: a megújult istenházát 2003 pünkösdjén szentelték fel, ez pedig új lendületet adott a kicsiny közösség életének.

Ekkor kapcsolódott be Kolonics Zsuzsanna tanítónő (képünkön) a gyülekezet életébe. – Sárospatak mellől származom, hiányzik az ottani lelkiség. Huszonegy éves koromban konfirmáltam. Nagynéném annak idején, amikor kiderült, hogy a Dunántúlra kerülök, azt mondta: gyakorold majd ott is a vallásodat! 1991-ban kaptam állást Szabadegyházán. Tíz évvel később, a templomszentelésen megszólított a református lelkész, Tóth Sándor, hogy olvassak fel egy verset: Otthonom a templom. Meglepődtem: Sándor bácsi, hát hogy jövök én ahhoz, hogy felolvassak az úrasztala elé állva? De nem mertem nemet mondani. Később nagyon fontossá lett nekem ez a szöveg, megértettem, hogy nem véletlenül kaptam – mondja a tanítónő, akinek katolikus férje, Kolonics Attila konfirmációs vizsgát tett, és ma a szabadegyházai gyülekezetrész gondnoka. Az apró, de lelkes közösség az egyházmegye életében is részt vesz: mind a szabadegyházaiak, mind a pusztaszabolcsiak között többen neveztek már az egyházmegye május 20-i családi napjának egyik eseményére, amelyen vértesaljai reformátusok összesen ötszáz kilométert futnak majd le, így tisztelegve az idei emlékév előtt.

Közelebb kerülni egymáshoz

– Amilyen kicsik ezek a közösségek, olyan sokrétűek, és csodálatos érezni, ahogy a Lélek fú, és megmozgatja ezeket a rétegeket – mondja Tverdota-Vass Edit Szeréna (képünkön), a gyülekezet lelkipásztora. A lelkész asszony maga is távolról, a Nyírségből érkezett először a Dunántúlra, majd a csőszi, soponyai és tatabányai gyülekezetek után Pusztaszabolcs-Szabadegyházára, ezért szavak nélkül tudja, átérzi, amit a legtöbb gyülekezeti tagja is megél: azt a lelkiállapotot, amellyel Ábrahám elindult a bizonytalanba Isten hívására. Mint mondja, mindkét gyülekezetben szeretetteljes, befogadó közösségre talált férjével együtt, aki testnevelő tanárként dolgozik Pusztaszabolcson.

– Nem lelkésznek készültem, hanem nyelvtanárnak, évekig tanítottam is. Utána azonban megértettem, hogy Isten lelkészként szeretne használni engem. Szerettem tanítani, de a nagy, Istentől kapott ajándékom a kapcsolatteremtési készségem: a szolgálatban az érdekel, hogy jelen legyek az emberek életében, kapcsolatokat építsek, valóban pásztora legyek a közösségemnek – vallja meg a lelkész asszony. Tényleg sok időt szán a kapcsolatépítésre: fontos feladatnak tartja a családlátogatást, és azt, hogy olyan templomi alkalmakat szervezzen, amelyen ugyanúgy jól érzik magukat a kárpátaljaiak, mint a katolikus háttérből érkezők, az erdélyiek, vagy azok, akik a szabadkeresztyén egyház felől közelítenek ehhez a közösséghez. A közösségépítés másik módja, hogy különleges alkalmakat is szerveznek: Szabadegyházán már többször volt keresztyén kávéházi est, illetve idén megismétlik a tavalyi nagy sikerű nagycsütörtöki széderestet a pusztaszabolcsi parókián. Mindezt azért, hogy a gyülekezet párhuzamos valóságai közelebb kerülhessenek egymáshoz az ünnepre készülődésben.

Hinni, hogy van tovább

A templom megújította a gyülekezeti életet

Csak emlékeztetőül: ezek a sorok két olyan valamikori szórványközösségről szólnak, amelyeknek nem jósoltak jövőt a számadataik alapján, és amelyek helyettes és hosszabb-rövidebb ideig helyben lakó lelkipásztoraikkal együtt sok szenvedést, csalódást éltek meg az elmúlt években. És sok csodát is úgy, hogy maguk is csodákká lettek – a templomot építtető Halász Miklós tengerentúli leszármazottai számára különösen, akik a család valamikori kúriájának romjai láttán már meg sem akarták nézni, mi lett a templomból. Amikor mégis megtették, örömmel látták, hogy ott élet van: az ő adományukból később fűtés is került az épületbe, hogy a gyülekezet, amelynek tagjai közül sokan odahagyták otthonaikat, megérezze, milyen szívmelengető, amikor valakinek otthont készít az Isten a pusztaságban, amely, ha az Úr úgy akarja, képes kivirágozni. – A mi dolgunk, hogy Krisztus feltámadásának tényébe kapaszkodva száz százalékosan elhiggyük: van folytatás – hangzott el a szabadegyházai igehirdetésben. Bizonysága ennek az a sok-sok gyermek, aki már megadatott, és azok is, akik most csatlakoznak: virágvasárnap is jelentkezett egy fiatal anyuka, aki szeretné, ha kislányát reformátusnak keresztelnék.

Bagdán Zsuzsanna, Körösvölgyi Zoltán

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2017. húsvéti számában.

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Péld 21,1–16

„A szorgalmasnak a tervei csak hasznot hoznak,...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink