Ne mulasszuk el felajánlani adónk egy százalékát!

2017. április 06., csütörtök

Magyarországi egyházak vezetői tudatosságra kérik az embereket: az egyszerűsödött adóbevallási szabályok mellett se feledkezzenek meg adójuk egy százalékának felajánlásáról.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke egy újságíróknak tartott szerdai sajtóbeszélgetésen jelezte aggodalmát, hogy csökkenni fog az egyszázalékos felajánlások száma, ha az adóhatóság készíti el az szja-bevallásokat. Kiemelte: az egy százalék felajánlása többet jelent az anyagi támogatásnál, hiszen aki felajánlja jövedelemadója egy százalékát, közösséget vállal azzal az egyházzal, szervezettel, amelynek javára rendelkezik, és jelzi, hogy egyetért céljaival és tevékenységével.

Erdő Péter bíboros az MTI megkeresésére úgy fogalmazott, tapasztalataik szerint mindannyiszor, amikor változik az adóbevallás és az adó egy százalékának felajánlási módja, sokan elbizonytalanodnak, és nem tudják, hol nézzenek utána az ezzel kapcsolatos teendőknek. A bíboros szerint az, hogy az „interneten keresztül egyetlen gombnyomással intézhetjük ügyeinket, egyszerre áldás és nehézség is", így a hívek tájékoztatása idén több figyelmet igényel, mint a korábbi években.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szerint két-három év a tanulási időszak egy-egy változtatás után. Hozzátette: az új rendszer sokkal egyszerűbb, mint a korábbi, ugyanakkor az egyszerűbb rendszerre áttérés is tanulást igényel. A református püspök nem lát más utat, mint hogy az egyházak az egyszázalékos kampány során ne csak azt kérjék híveiktől, hogy ajánlják fel adójuk egy százalékát, hanem a felajánlás módjáról is tájékoztassanak. Úgy fogalmazott: „reménykedünk, hogy azok, akik évek óta odafigyelnek a felajánlásra, idén is meg fogják ezt tenni".

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke kiemelte: azt szeretnék, ha az egyház-finanszírozás nem függne a gyakran változó adószabályoktól. Megjegyezte: megoldás lehetne az a több más országban működő rendszer, hogy elég egyszer rendelkezni az egy százalék felajánlásáról, hiszen az emberek többsége nem változtatja évről évre felekezeti hovatartozását. Hozzátette: az adózóknak természetesen joguk lenne megváltoztatni is a döntésüket.

Több, mint egy szám
Szeretne segíteni másoknak, de nem tudja, mit adhatna? A mosolyát. A figyelmét. Az ölelését. A tudását. Az idejét. A szavait. A szeretetét. A munkáját... vagy épp adója egy százalékát. Kérjük, adója 1%-val támogassa a Magyarországi Református Egyház társadalmi szolgálatát. 0066. Több, mint egy szám!

Forrás: MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió