Böjti vesperás a Kálvin téren

2017. március 27., hétfő, Budapest

Böjti vesperás a budapesti Kálvin téri református templomban március 27-én 17.30 órakor.

A liturgiában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszéke szolgál.

A böjti időszak bűnbánati psalmusai közül az 51. zsoltárt a 205. dicséret (Ne szállj perbe énvelem) formájában énekli a gyülekezet. A 102. zsoltár a bibliai szöveg szerint Lassus harmonizálásában szólal meg, míg a 130. zsoltár a genfi dallammal. A nagyböjti idő egyik legfontosabb himnusza az „Audi benigne conditor", mely magyar szöveggel a graduálokban is megtalálható, az Úri imádság (Miatyánk) pedig ez alkalommal az Eperjesi Graduálból ismerős többszólamú, tropizált formában hangzik el.

Műzenei tételekként O. Lassus, F. Tunder, D. Buxtehude, S. Mareschall, J. Stadlmayr és J. Pachelbel művei épülnek be a liturgiába.
Igét hirdet Dr. Békési Sándor, a KRE Hittudományi Karának dékánhelyettese.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.