Hugenották és katolikusok összefogtak a menekültekért

2017. március 16., csütörtök

Olaszország után immár Franciaországban is humanitárius folyosó megnyitásáról állapodtak meg az egyházak a kormánnyal. Iraki és szíriai menekültek biztonságos beutazása és hatékony integrációja a cél.

A Protestáns Segélyszervezetek Szövetsége, a reformátusokat is felsorakoztató Protestáns Szövetség, a Szent Egyed Közösség, a Franciaországi Püspökkari Konferencia és a Caritas képviselői március 14-én írták alá a Bruno Le Roux belügyminiszterrel azt a megállapodást, amelyik lehetővé teszi számukra átmenetileg Líbiában élő szíriai és iraki menekültek biztonságos beutaztatását. A „humanitárius folyosóként” is emlegetett kezdeményezés széles ökumenikus összefogásban jött létre és célja a leginkább kiszolgáltatott menedékkérők támogatása és társadalmi integrációjuk elősegítése. Az ünnepélyes aktusra Francois Hollande köztérsaségi elnök jelenlétében került sor az Elysée-palotában.

A program keretében olyan menedékkérők utazhatnak be és telepedhetnek le Franciaországban, akik nemzetközi védelem iránti kérelmüket alapos indoklással nyújtották be és a francia hatóságok ügyüket megvizsgálták. A humanitárius folyosón keresztül mintegy ötszáz menedékkérő és családtagjaik teljes körű társadalmi integrációját biztosítják az egyházak és egyházi segélyszervezetek a jövőben.

Az egyedül 2016-ban több mint 5000 áldozatot követelő Földközi-tengeri átkelés, a veszélyeit szem előtt tartva az egyházak ezzel az „ökumenikus, állampolgári és európai” kezdeményezéssel hozzá akarnak járulni az Európai Tanács 2015. április 23-i rendkívüli ülésén megfogalmazott fogadalomhoz. „Az Európai Unió – a származási és a tranzitországokkal együttműködve – minden tőle telhetőt meg fog tenni mind annak megelőzésére, hogy újabb személyek veszítsék életüket a tengeren, mind a humanitárius szükséghelyzetet előidéző okok kezelésére. A legsürgetőbb feladat annak megelőzése, hogy még többen leljék halálukat a tengeren.” Ehhez kínál legális keretet a most megkötött szerződés, amelynek előképe az Olaszországban a Valdens Egyház hathatós részvételével már tavaly elindított „Mediterrán reménység” nevű kezdeményezés. A Protestáns Szövetség nevében François Clavairoly református lelkész írta alá az általa „innovatívnak” nevezett megállapodást.

Külügyi Iroda

Forrás: www.protestants.org; www.fep.asso.fr

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió