Hetedszer tartottak konferenciát teológus doktoranduszok

2017. február 13., hétfő

Fiatal kutatóknak és doktoranduszoknak szervezett nemzetközi konferenciát a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) hittudományi osztálya február 10. és 12. között Pécsen.

A konferencia megnyitója során Kiss Gábor, a DOSZ hittudományi osztályának elnöke hangsúlyozta: a rendezvény azt a célt szolgálja, hogy egyetemi, felekezeti és országhatárokon átívelő módon folytatódhasson tovább az a tudományos kutatói munka, melynek végső célja a hit misztériumának mind tökéletesebb megértése.

A tudományos szimpózium számos védnöki tisztségét több magyarországi és határon túli egyházi és egyetemi vezető vállalta el. A konferenciát Udvardy György pécsi megyéspüspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita nyitották meg. A rendezvény plenáris ülésén nyitóelőadást tartott Wilhelm Rees professzor(Innsbruck) és Görföl Tibor (Pécs), akik a 21. század kihívásaira igyekeztek reflektálni, gyakorlati és szisztematikus teológiai szempontból egyaránt.

A konferencia második napján került sor az egyéni előadások megtartására. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola kilenc párhuzamos helyszínén összesen ötvenhat előadás hangzott el: két egyháztörténeti, gyakorlati teológiai, szentírástudományi, szisztematikus teológiai, egyházjogi, vallásfilozófiai, morálteológiai és liturgikus szekcióban. Minden műhelyt az adott diszciplína egy kiemelkedő szaktekintélye vezette, így az előadók értékes impulzusokat kaphattak munkájuk további folytatása számára.

A rendezvény vendégei a magyar felsőoktatási intézmények mellett még Spanyolország, Belgium, Németország, Ausztria, Szlovákia, Lengyelország, Románia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia egyetemeiről érkeztek.

Forrás: DOSZ

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.