Az ember, ki vállalja önmagát, legyőzhetetlen

2017. február 08., szerda

Hosszú és tartalmas, hihetetlen mélységekkel és magasságokkal tarkított életutat követhettünk végig február 5-én este a budapesti Újszínházban: megtörhetetlen hittel, magával ragadó színészi játékkal és szótlanságba űző, súlyos gondolatokkal találkoztunk. A IV. Keresztény Színházi Fesztiválon a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából ismét műsorra tűzött Árva Bethlen Katát néztük meg.

Árva Bethlen Kata. Ki lehet ez a Nő? Miért árva? Miért maradt egyedül? Ki hagyta el? Kérdések, amelyek egészen az előadás előtti néhány óráig ott motoszkáltak a fejemben. Időm ugyanis csak ekkor jutott arra, hogy utánanézzek a reformáció egyik nagyasszonyának, akiről Kocsis István drámája szól. Megrendítő életúttal találtam magam szemben. Egész fiatalon, tizenhét évesen hozzákényszerítik katolikus mostohatestvéréhez, akit néhány évvel később elveszít. Gyermekeit nem sokkal férje halála után veszik el tőle, de második férjét, és a tőle született gyermekeket is sorra eltemeti. Felfoghatatlan fájdalom mindez egyetlen életre. Mégis, az életrajz olvasása közben az enyhe szánalmon kívül nem érez többet az ember, hiszen Bethlen Kata ekkor még nem más, mint egy történelmi hős, történelemkönyvek szereplője.

Kökényessy Ági aztán egy száguldó gyorsvonat brutalitásával gázol át az emberen. Az általa megformált karakter olyan elementáris erővel rántja vissza a 21. század flegma és nemtörődöm emberét az 1700-as évek Erdélyébe, hogy még tiltakozni sincs ereje. A tinédzser éveinek végén járó, szülőanyjával hadakozó fiatal lány erejét és fájdalmát épp annyira hitelesen tárja elénk a színésznő játéka, mint a két család elvesztésében megtörő nőt, vagy az élete végén árván maradt özvegy szarkasztikus keserűségét. A történelmi események drámai tüzének égetését egész közelről érezzük az arcunkon, hiszen a monológ a néző fejében egészül ki párbeszéddé, a bő egyórás darab alatt előbb hajthatatlan anyák, majd gyávasággal vádolt nemesek, vagy éppen feleségünket még a gyermekágyban sem kímélő, zavarodott moralitással küzdő férjek vagyunk.

A történetmesélés szakadatlanul száguldó hullámvasútként cibál bennünket magával az érzelmi mélységek és magasságok kavalkádjába. Már-már percenként változó hangulattal szemléljük a színpadon kibontakozó református női lélek húsba maró valóságát, a bensőnkben izzó narratíva perzselő kínjának csak saját múltunk sebeinek mélysége szab határt. Aztán picit megpihenünk, hiszen a szerző, egyben az élet és a Jóisten is kíméletes: kapunk néhány lélegzetvételnyi mosolyt, mielőtt újból fejest ugrunk a történelem kegyetlen valódiságába.

A díszlet egyszerű, kezdetnek csak egy hatalmas fakeresztet és egy széket kapunk gondolataink kereteként. Ahogy a darab halad előre, mindezt elménk színezi, de ez pont így jó, hiszen nincs, ami elvonja figyelmünket a totálisan magával ragadó történetről és annak elbeszélőiről. Mert hát igen, Kökényessy Ági nincs egyedül. Kapott egy társat is Szarvas Attila személyében, aki bár a darab egésze alatt egy szót sem szól, játéka mégis tökéletes kiegészítője a Katát megformáló nőnek. Támasz, férj, ellenség, a csalódás és az öröm forrása, mindezt egyetlen fonéma megformálása nélkül. Ellenpontozva a néha harsogva kiáltó, néha már-már suttogva magába roskadó színésznő játékát.

Másfél óra. Ennyibe sűríti Kata életét a szerző. Mondanivalóban a dráma igen gazdag, hiszen egy egész életet kísérünk szemmel ez alatt a rövid idő alatt. Ami talán kiemelhető mégis, az Katának a Jóistenhez fűződő viszonya. Megrendítő látni, ahogy a tizenhét éves tinédzser anyjával is szembeszállva, akár a kitagadást is vállalva küzd igaznak tartott hitéért. Legalább ennyire brutális azt is végighallgatni, ahogy a számára legkedvesebb gyermekét éppen temető Kata magából kikelve, ordítva hálálkodik az Istennek a fiú halálért. De már-már értetlenül állunk az előtt is, ahogy a folyamatos, egyre nagyobb kínok közepette is megtalálja magában a büntetésre okot adó Istenvádat, ezzel nyugodva bele az elkerülhetetlen szenvedés jogosságába. Oly hatalmas hit tárul a néző szemei elé alig hetven perc alatt, amelyet innen, 2017-ből szinte el sem lehet képzelni.

A darab végén egyszerre érzi magát teljesen üresnek és csordultig telinek az ember. Elvész ugyanis a gőg, a nagyravágyás, a kivagyiság, és még számtalan, napjainkban teljesen megszokott érzelem, marad helyette viszont a mélységes tisztelet ember és Isten iránt, és az óhatatlan párhuzamok tömkelege, amelyet a drámai előadásmód és életút generál. A darab azért jó, mert húsba vág. Vagy jéghideg, vagy tűzforró, vagy harsány, vagy teljesen mélabús. Felkapja az egyszerű lelket és behajítja az önismeret kanálisába, ott jó mélyre nyomja a sárban, hogy végül a zárómondattal emelje ki onnan. Hiszen vasárnap este óta majd száz résztvevő tudja már: „az ember, ki vállalja önmagát, legyőzhetetlen”. 

Határon túli magyar társulatok vendégjátékát láthatja a közönség február 3. és 8. között az Újszínházban negyedik alkalommal megvalósuló Keresztény Színházi Fesztiválon. A programban koncertek és színházi produkciók szerepelnek, a kétszemélyes kamaradarabtól a mozgásszínház előadásáig számtalan mű megtalálható.

Szűcs Péter

Istent keresem

Bír 21

„Abban az időben nem volt király Izráelben: mindenki azt csinálta, amit jónak látott” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →