Dunántúliak ajándékoztak Kárpátalján

2016. december 23., péntek

A kaposvári gyülekezetben és a csurgói református gimnáziumban is hagyomány, hogy kárpátaljai rászoruló családoknak vigyenek karácsonyi ajándékot. Nem volt ez másképp idén sem.

Az idei volt a tizennegyedik alkalom, hogy karácsony előtt pár nappal a Kaposvári Református Egyházközség és a Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola küldöttei útra keltek, hogy örömet vigyenek a kárpátaljai gyermekek és rászoruló családok életébe. Ebben az évben ötszázhatvan gyermekeknek készítettek ajándékdobozt, további száz élelmiszercsomagot és a beregszászi Diakóniai Központ egészségügyi szolgálata számára hatszázezer forint adományt vittek - hála a gyülekezeti tagok és csoportok, illetve az iskolás gyermekek és szüleik, tanáraik felajánlásainak.

Beregszászon, Beregardóban és Badallón általános iskolákat és óvodákat látogattak meg, jártak a beregszászi református idősotthonban és a református krízisszálláson, meglátogatták a búcsúi gyülekezet nőszövetségi csoportját - mindenütt nagy szeretettel fogadták őket. „Mi vittünk ajándékokat, de igazi megajándékozottak lettünk mi magunk is" – írják beszámolójukban a dunántúli egyházkerület honlapján.

A csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium közössége is évek óta szervez jótékonysági rendezvényeket adventben, melyek bevételével Kárpátalját támogatják. A 389 ajándékdoboz útjáról, a csokonaisok, a szadai általános iskolások és a nagybajomi és kutasi gyülekezetek segítőkészségéről, a magukat megnevezni nem kívánó adakozók ajándékairól, a vendéglátók szeretetéről, az ajándékokról az iskola weboldalán számoltak be.
 

A csapat legifjabb, de már rutinos tagja így foglalta össze nagydobronyi élményeit: „Nagyon szoros baráti, de még az lehet hogy testvéri kapcsolat alakult ki köztünk, ezért a búcsú most sem volt egyszerű, de sok-sok puszi és ölelés után elindultunk haza. Visszagondolva a hétvégére a következő idézet jutott eszembe: »Minden más elszakad, megrozsdásodik, tönkremegy, megszűnik, de a szeretet - ha igazi - maradandó kapcsolatot jelent.«"

reformatus.hu

Forrás: refdunantul.hu, csvmrg.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió