Hegedűs Béla 1958. július 11-én született Tiszakécskén. A Budapesti Református Theológiai Akadémia hallgatója volt, 1986-ban szentelték fel református lelkésznek. Már ezt megelőzően szolgált Kecskeméten,Tiszavárkonyon és Tószegen. 1983-ban a Lakitelek–Nyárlőrinci Református Társegyházközség lelkipásztora lett.

1991-ben hazahívta szülővárosa, s bár számos gyülekezet meghívta lelkészének, haláláig a Tiszakécskei Református Egyházközség lelkipásztoraként szolgált. 2005-től a bács-kiskunsági egyházmegye esperese, 2015-től a dunamelléki egyházkerület megbízott, idén tavasztól pedig választott lelkészi főjegyzője volt. 2009 óta volt zsinati tag, annak gazdasági bizottságában tevékenykedett.

Egyházi teendői mellett világi feladatokat is vállalt: önkormányzati képviselő volt Tiszakécskén, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Oktatási és Egyházi Bizottságának tagja, valamint a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségi tagja volt. 2001-ben Tiszakécske településfejlesztéséért díjjal, majd tizenöt évvel később Bács-Kiskun Megyéért Díjjal ismerték el munkáját.

Hegedűs Béla 1979-ben kötött házasságot Nagy Máriával, házasságukból négy gyermekük született.

2016. november 30-án érte a halál. Életéért december 10-én, 10 órakor adnak hálát a tiszakécskei református templomban.

A család arra kéri a velünk gyászolókat, hogy a megemlékezés virága helyett a perselybe tett adományukkal, vagy a lenti számlaszámon támogassák a Tiszakécskei Református Általános Iskola és Gimnázium jövőjét.
Református Egyházközség Tiszakécske – számlaszám: 11732208-20035750

Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke így emlékezik szolgatársára:

Pár hete, amikor az egyházkerületi közgyűlésen megnyitottuk a Bibliamúzeum alagsori részét, azon humorizáltam, hogy mi a főjegyző úrral egykor ott kazánfűtösködtünk, s lám, mi lett a régi, sötét pincéből... Szerényen mosolygott és szokása szerint nem igazított ki (nem volt szokása más szavába vágni), hogy inkább és rendszerint és megbízhatóan és hűségesen, jobbára csak ő végzett ott munkát, mint mindig is egész életében. Nem keresett új feladatokat, rátalált az, amit csak ő tudott megoldani.

A páratlan emlékezőtehetségű, szerény tiszakécskei fiú ezzel a hűség-ajándékkal kezdte a tanulmányait a budapesti teológián, és lett néhány évnyi segédlelkészség után otthon, Ókécskén lelkipásztor. Csodálatos megtapasztalásai voltak az imádságok meghallgatásáról, ahogyan Isten elrendezi a külső körülményeket, alkalmat teremt jó munkára és megszilárdítja a hívők szívét – a legrettentőbb kilátástalanságok között is. Ezernyi munkában, gyülekezetépítésben, iskolaalapításban, közegyházi feladatokban mindegyre ez a bizonyosság tartotta a józan belátásnál, akkor is, amikor mások már összeroppantak a kétségek alatt: „a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk" (Filippi 3,20).

Olykor úgy tűnt, hogy inkább kerüli is a szavakat, de csak a hangzatosakat. Kerülte a komázást is, de véghetetlenül hűséges volt barátaihoz. Nem volt engedékeny, mert tudta, az irgalom és a könyörület nem a gyengék erénye, hanem a szabad isten-gyermekek nagyszerű kiváltsága. Határozott volt, de nem elhatárolódó. Tudott utolsó is lenni, más félbe-szerbe hagyott dolgát is elvégezte, mindet a maga során. Nem keresett érdemet, mert hálás ember volt, a megváltás titkának boldog ismerője. Tiszakécske, a Bács-Kiskunsági Egyházmegye, a Dunamelléki Egyházkerület, egyházunk egész közössége mély megrendüléssel siratja őt, és sír hitvesével és családjával együtt.

Nagy és megrendítő igazság van Jézus szavaiban: „az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik..." (Máté 23,40). Hanem az vigasztal, amit ugyanitt mond Megváltónk a hű és bölcs szolgáról: „Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál." (Máté 23,46)

A hű szolga felvétetett, igaz barátunk nincs már velünk. De a gyengeségünk és végességünk közepette is, itt a halál árnyékának völgyében, a feltámadás boldog hitében adunk hálát Istennek azért, hogy Hegedüs Béla nem volt híjával a hálás élet jó gyümölcseinek. Bizonnyal, mi nem voltunk készek arra, hogy Illésként elragadja őt tőlünk az Úr – bizonnyal, ő kész volt minden órán, mert jó munkával készült Üdvözítője elé állni.

ABFRA