Elhunyt John Humphreys

2016. november 23., szerda

A brit Egyesült Református Egyház (URC) Skót Zsinatának júniusban nyugdíjba vonult moderátora korábban Debrecenben tanult, kiválóan beszélt magyarul és élete végéig megőrizte kapcsolatait hazánkban.

Humphreys rövid betegség után hunyt el otthonában november 17-én, ahogy arról testvéregyházunk hírt adott. Ő volt eleddig az egyetlen lelkész, aki a URC két nemzeti zsinatának moderátoraként is szolgált. 1989 és 2001 között Walesben, 2005-től idén júniusi nyugdíjazásáig Skóciában szolgált lelkészi elnökként. Abban is egyedülálló volt, hogy korábban rövid ideig a Magyarországi Református Egyház lelkészeként is dolgozott.

John Proctor, a URC főtitkára úgy fogalmazott, hogy „a URC kevés lelkésze mondhatja el magáról, hogy olyan széles körben elismert és köztiszteletnek örvendő tagja lett volna egyházunknak, mint ő. Kedves és finom ember volt – bölcs, céltudatos, gondoskodó és mélységesen elkötelezett egyháza és annak tagjai iránt”.

Simon Walking, a Wales-i Zsinat moderátora emlékeztetett arra, hogy „John mindig hangsúlyozta, a Zsinat mi magunk vagyunk, közösen, és magára a Zsinat alázatos szolgájaként tekintett. Úgy vezetett minket, hogy közben személyesen ismert mindannyiunkat és gondoskodott rólunk. Kedvessége és türelme azt az evangéliumot példázta, amit alázattal és humorral hirdetett élete során”.

David Pickering, a URC skóciai moderátora úgy nyilatkozott, hogy „semmi sem volt túl bonyolult Johnnak. Nagyvonalúan osztotta meg velem tanácsait, amikor utódjaként a szolgálatra készültem. Kiváltásgosnak mondhatom magam, hogy lelkipásztori bölcsességének kútfőjéből meríthettem”.

Külügyi Iroda

Forrás: www.urc.org.uk

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió