Köszönet az áldozatvállalásért

2016. október 14., péntek

Ünnepi ülést tartott egyházunk Zsinata az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójához közeledve. A dunamelléki egyházkerület székházában tartott alkalmon felidézték a református lelkészek, teológusok, és gyülekezeti tagok helytállását a kommunista diktatúra évtizedeiben, s egyházunk legfőbb döntéshozó testülete ünnepi nyilatkozatban kötelezte el magát a múlt értékeinek megbecsülése, valamint a forradalom értékeinek továbbadása mellett.

Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök áhítata nyitotta a Zsinat emlékülését, amelyen az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira és üldözötteire emlékeztek. „Tartsd emlékezetben, Istenem, az én javamra mindazt, amit ezért a népért tettem!” – idézte Nehémiás fohászát a püspök, aki szerint sokban hasonlít a bibliai kor embere és a magyarság hatvan évvel ezelőtti valósága. „Nehémiás rendkívüli helyzetben állt népe élére, egyéni felelősségvállalása és áldozathozatala példát mutat számunkra is” – mondta a kárpátaljai egyházvezető.

„Isten a hatvan évvel ezelőtti Magyarországon is kimunkálta a felelősséget, az áldozathozatalra való készséget, és hősök lettek, akik legyőzték a közömbösséget” – mutatott rá Zán Fábián Sándor. Mint mondta, egyházunk azokra emlékezik ezen a napon, akik elmondhatták a nehémiási imát, akiket emlékezetben tartott az Isten. „Imádkozzunk azért, hogy az Úr ma is munkálja ki bennünk, nemzettársaink között a felelősségtudatot és az áldozathozatalra való készséget, mert csak annak az országnak és nemzetnek van jövője, amelynek vezetője, vezetői, miniszterei, államtitkárai, lelkészei és orvosai, iskolaigazgatói és polgármesterei őszinte szívvel elmondhatják a nehémiási imát.”

„A hatvan évvel ezelőtti forradalom 20. századunk történelmének legfényesebb pillanata” – mondta köszöntőjében Huszár Pál. A Zsinat világi elnökét többször megkérdezték arról külföldi barátai, honnan vették a magyarok a bátorságot, hogy szembeforduljanak a világhatalommal. „Senkit sem érdekelt a világhatalom: elég volt a nyomorúságból, a padlássöprésből, az internálótáborból, a félelemből, ez vitte az embereket az utcára” – jelentette ki Huszár Pál.

„Az én generációm még látott valamit, amit a fiatalabbak csak mint történelem ismerhetnek. Rajtunk is múlik, hogyan ismerik meg '56-ot, mit adunk tovább belőle” – zárta köszöntőjét a Zsinati világi elnöke, és megnyitotta a XIV. zsinati ciklus 5. ülésszakát, köszöntve a megjelent magas rangú állami tisztségviselőket, a határon túlról érkezett vendégeket, az '56-os forradalom résztvevőit, a testvéregyházak képviselőit, a Zsinat alkotótagjait és a tanácskozási joggal jelenlévőket, valamint minden vendéget.

A szabadság titka

„1956 úgy világtörténelmi esemény, hogy a történelemmel való visszaélést vonja ítélet alá, hiszen azzal a társadalmi rendszerrel szállt szembe, amely az ígért szabadság nevében fosztotta meg jogaiktól az embereket” – Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke megnyitó beszédében teológiai szempontból vizsgálta meg az 1956-os forradalom jelentőségét. „A szabadság döntően áthatja az egész keresztyén civilizációt, 1956 e jog forradalommal való érvényesítése volt egy olyan történelmi helyzetben, amikor az nem volt sem bölcs, sem tanácsos” – jelentette ki a püspök, és azt mondta: minősített történelmi helyzetben nem a világpolitikai helyzet a mérvadó, hanem az ember Istentől kapott szabadsága. A Zsinat lelkészi elnöke azt kívánta, hogy legyen példa számunkra is az '56-os forradalomnak a történelmi kényszerekre hivatkozó politikai rendszerekkel szembeni szellemi fenntartása.

„1956 titok is” – mondta a püspök, hisz váratlansága, elemi érvényessége, igazsága csoda volt résztvevői számára. Bogárdi Szabó István kiemelte: „a keresztyén szemlélet szerint a forradalom csak történelmet tud alkotni, igaz ember voltunk Istentől való teremtettségünkön és megváltásunkon nyugszik”, ugyanakkor hozzátette, hogy „1956-ban egy pillanatra fölnyílt a történelem és önmagán túlra, nagyobbra mutatott”. A püspök emlékeztetett, a forradalom leverése után is presbitériumi határozatokban fejezték ki elődeink egyházunk megújítása, szolgálatának tisztasága iránti reményüket. „Hozzájuk csatlakozunk mi is, mert adósok vagyunk megkövetni a forradalom után magukra hagyottakat, de adósok vagyunk hálával és igaz reménnyel emlékezni is. Ez pedig nem a kényszerek fogságába vetett közösség adósága, hanem a szabad közösség elkötelezettsége, hisz Isten megnyitotta az igazi élet titkát, hogy abban szabad, hálás, elkötelezett gyermekeiként éljünk.”

Az emberi méltóság forradalma

„Amely uralkodó a hazugságnak beszédeire hallgat, annak minden szolgái latrok” – idézte a Péld 29,12-ből köszöntőjében Regéczy-Nagy László. „Korunkban kérdőjeles ez a mondat: szolgálhatjuk-e Isten szerint a Sátánt? Joó Sándor már 1950-ben kimondta egy bibliaórán: »Sátáni rendszer ez!«" – emlékeztetett a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke. Hozzátette: noha a forradalmat nem a hívő emberek robbantották ki, de a református egyházon belül elég hamar elkezdődött az ébredés, amit később a vallatói kálvinista ellenforradalomnak neveztek. „Tapasztalatból tudjuk, hogy a Sátán totális uralomra tör. Bibó szerint akkor az egész magyarság egy fejjel magasabb volt önmagánál, így lett 1956 az emberi méltóság forradalma egy országban, amely már több mint tíz éve szovjet provincia volt, ennek tudatában kell mérlegelnünk az eseményeket" – mondta Regéczy-Nagy László. Ennek megvilágítására többek között Lenint idézte, akit „mostanában szemérmesen mellőznek a magyarság leigázásáért felelős káderek”: „Forradalmat nem lehet »csinálni«, mert abban akkora politikai, társadalmi, gazdasági erők szabadulnak el, amelyek fölött ember nem rendelkezhet. Ellenben kitör az, ha együtt van két feltétel: a hatalmon lévők már nem tudnak a régi módon uralkodni, az elnyomottak pedig szinte egyszerre jutnak el arra az elhatározásra, hogy ezt az elnyomást az életünk árán sem viseljük el többé.”

„'56 bebizonyította, hogy csak a templomok tornyán lévő csillagok maradandóak” – mondta köszöntőjében Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő emlékeztetett: 1956-ban e falak között az elsők között talált magára a magyar szabadság, hisz a teológus ifjúság együtt vonult az írókkal és az egyetemistákkal, sebesülteket mentettek a Vöröskereszt zászlaja alatt elődeik példáját követve, akik mindig a népért és a néppel együtt küzdöttek. Ketten közülük, Magócsi István és Herczeg Lajos az életüket veszítették, hatan megsebesültek. „A forradalmak sohasem tervezőasztalok mellett születnek, hanem amikor a lefojtott lelkiállapotra már nincsenek szavak, akkor a fölszaggatott utcakövek beszélnek” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a forradalmakat legyőzni nem, csak leverni lehet, amelyek ott parázslanak eltipróik lábai alatt a megtorlás, agyonhallgatás és hazugságok ellenére. „A diktatúra hideg valósága felőrli az emberi méltóságot, csak önfeladás, üresség, kisszerűség marad utána. Hálásak lehetünk, hogy 1956 után a legsötétebb korszakban is megőrizhettük tartásunkat, felemelhettük fejünket, volt mire büszkének lennünk. Elődeink győztek, ha meghaltak is, mert nem az emberi gyengeséget, hanem a nagyság dicsőségét hagyták ránk örökségül” – tette hozzá.

Munkaszüneti nap lesz nagypéntek
Magyarország miniszterelnöke úgy fogalmazott: „ma ismét bátorság kell kimondani, hogy az európai kultúra a keresztyénségnek köszönheti létét. Nem egyszerűen a gyökereinket akarják elvágni, ki akarják cserélni a talajt, amiből szárba szökött”. Hangsúlyozta, hogy a protestantizmus a modern társadalom és demokrácia egyik építőeleme. Előre tekintve elmondta, a kormány jó alkalomnak tartja a reformáció 2017. évi jubileumát, hogy nagypéntek ismét munkaszüneti nap legyen. „Ahogy az előadásokból hallottuk, volt egy ötvenhatos, antikommunista ökumené a Kárpát-medencében, annak tapasztalatait érdemes tovább vinni a szabad világban is” – mondta felszólalásában Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere szerint történelmi örökségünk kudarcok és tévedések, győzelmek, tévutak, megszabadulások és megtisztulások tapasztalata is egyben, és ha jövőnket tervezzük, ebből a tapasztalatból kell kiindulnunk. „'56 ilyen tekintetben fénylő csillag, az egyház akkori szembenézésében benne volt a történelmi tévutak bölcs és bűnvalló személete.” A kormányfő bejelentésére reagálva megjegyezte: a kormány csak munkaszüneti napot rendelhet el, az egyházak feladata, hogy abból ünnep legyen.

Egyház a forradalomban

A magyar református egyház 1956-ban címmel Földváryné Kiss Réka tartott előadást. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) elnöke egyértelműen az 1951-es, a Mindszenty-per mintájára lezajlott KIE-pert jelölte meg a forradalom előzményeként – ekkor vallatták az ÁVH székházában Pógyor Istvánt, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) nemzeti titkárát, aki több hónapos kínzás után sem árulta el társait. Pógyor Istvánt Teleki Lászlóval és Hartyáni Imrével együtt azért ítélték el, mert „az európai unióra” törekedtek, azaz a keresztyén alapú egyesült nemzetek ideájáért éltek a Rákosi-kor szellemi sivárságában.

Földváryné Kiss Réka előadásában számos meghurcolt református alakját idézte fel, és hozzátette: külső és belső okai is vannak annak, hogy ezek a nevek és mártírsorsok nem váltak a közös református történet részévé. A kommunista vezetés a református közösség megtörését az együttműködő egyházvezetésre bízta, csak a legreakciósabbakkal szemben léptek fel, és ezek a perek nem kaptak országos publicitást. „Az ötvenhatos eseményekben fontos szerepük volt a reformátusoknak a karitatív akciókban, az egyházvezetői megnyilvánulásokban, és a helyi közösségeket is az egyházi emberek szervezték, mint mértékadó szellemi elit" – fejtette ki Földváryné Kiss Réka. Mint mondta, a vidéki keresztyén közösségek vezetői a rend fenntartásában, az önbíráskodás megfékezésében is szerepet vállaltak – utólag ezekért indult ellenük eljárás.

A kommunista hatalomra az igazi veszélyt az jelentette, hogy a látható egyház hivatalos szintje alatt, búvópatakként élt egy másik eklézsia, amely tudás-, bizalmi és hitből fakadó szolidaritási háló is volt, ezt akarta a kádári diktatúra szétszaggatni. Földváryné Kiss Réka részletesen beszámolt az 1956 novemberében megalakult Országos Intézőbizottság munkáját folytató református megújulási mozgalomról, amelyben Ravasz László püspök, Pap László, a teológia dékánja és Kardos János vették át az egyház vezetését a forradalom napjai után. November 13-án Ravasz László a gyülekezetekhez fordult, kiküldve a megújulási programot az ezerkétszáz presbitériumnak, amelyből kilencszáz elfogadta azt. A mozgalom két hónapig működött a gyülekezetek nyilvánossága előtt. – A megújulási mozgalom ismertségét érzékelte a kádári hatalom is, és rettegett tőle, ezért folytatott kíméletlen harcot a még az emléke ellen is. Nekünk egy kötelességünk van: emlékezni a református egyház legnagyszerűbb pillanataira" – summázta előadását Földváryné Kiss Réka.

Üldöztetés és szabadságharc határon túl

Az emlékülésen a határon túl meghurcolt reformátusokról is megemlékeztek. „Nagy dolgokat kellett átélnünk Kárpátalján" – mondta köszöntőjében Gulácsy Lajos nyugalmazott püspök, kilencvenkét éves gulág-túlélő. Szerinte a felszabadulás Kárpátalján valójában „felszaba-dúlás” volt, hiszen a 18–55 éves férfiakat úgynevezett málenkij robotra, háromnapos munkára vitték, ahonnan a legtöbben sosem tértek haza. Minderről évtizedekig még beszélni sem lehetett. Akik egyáltalán hazajutottak, hamarosan belehaltak a hozott nyomorúságba – „mert nem munkára vitték az embereket, hanem meghalni”. A szovjet hatalom Kárpátalján kívánta létrehozni a földi paradicsomot, ezért likvidálni akarta az egyházat, amelyben ellenséget látott. Számos lelkészt letartóztattak és internáltak – ők három kivétellel három év után hazatértek. „Közülük már csak én élek, de örül a szívem, hogy ezt is megpróbálhattam, mert Kazahsztánban is ott volt Isten kegyelme, irgalma. Mindeközben Kárpátalján az emberek nem káromkodtak a bajban, hanem imádkoztak. Ezt nagyon tudnám ajánlani ma is, mert szükségünk van a kegyelemre: adtunk okot arra, hogy Isten megítéljen minket" – mondta Gulácsy Lajos, majd felmutatott egy 2004-es fali naptárat, amely 4350 elhurcolt nevét és halálozási helyét tartalmazza, és emlékeztetett azokra az ezrekre, akik ismeretlen helyen lelték halálukat.



Dávid Gyula irodalomtörténész a romániai magyar egyházak helyzetéről, állásfoglalásáról és meghurcoltatásáról tartott előadásában elmondta: az uralkodó hatalom hol nyílt elnyomással, hol lassú elsorvasztással fordult ellenségei ellen, az egyházat pedig annak saját vezetésén keresztül akarta meggyengíteni. Romániában 1956-ig csak kísérleteztek ezzel, de miután Márton Áron püspököt nem sikerült megtörni és a közösséget a békepapok mellé állítani, az állam lépést váltott. '56 nyarán sok ifjú erdélyi lelkész találkozott magyarországiakkal, rajtuk keresztül az ő látásukkal. Ennek köszönhető, hogy az erdélyiek a forradalom kitörésekor több módon is szolidaritást vállaltak a magyarországiakkal. Ezek a tettek később, az 1957–58-as hazaárulási perekben súlyosbító tényezőkké váltak, amelyeket kimerítő részletességgel ismertetett az előadó. Perek sokasága bontakozott ki, sokszor egyházi emberek sérelmére. Különösen híresek a Bethánia CE szövetség ellen indult perek: a három eljárásban közel 280 évnyi börtönbüntetést róttak huszonegy lelkészre és gyülekezeti tagra.

Az egyéni áldozathozatal kapcsán Gulyás Lajos mártír lelkipásztorra Erdős Kristóf, a NEB tudományos kutatója emlékezett. Ő volt a kádári megtorló gépezet egyetlen olyan egyházi áldozata, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki, pedig a törvényes rend pártján állt, és a mosonmagyaróvári sortűz után megmentett egy határőrtisztet, akit egyébként meglincselt volna a feldühödött tömeg. „Ez a bíróságon nem számított" – emelte ki Erdős Kristóf, és hozzátette: a szovjet vezetés által kinevezett Kádár-kormány célja az ellenforradalom mítoszának megteremtése volt, ehhez pedig Gulyás Lajosra is szükségük volt, hogy példát statuáljanak vele, mint egyházi reakcióssal a Nagy Imre-per vidéki főpróbájaként értelmezhető győri perben. „Mindannyian tudjuk, hogy egy autonóm ember minden totalitárius diktatúrának ellensége, nem volt ez alól kivétel Gulyás Lajos sem. Írásaiban és beszédeiben olyan személyiség körvonalazódik, aki nyíltan kiállt véleményéért, bátor és kemény emberként viselkedett" – méltatta őt az előadó.

Köszönet az áldozatvállalásért


A Zsinat ezek után ünnepi nyilatkozatot fogadott el, amelyben köszönetét fejezi ki „a forradalom bátor résztvevőinek azért az áldozatvállalásért, amit a későbbi nemzedékekért is megtettek”. Emellett a nyilatkozat szövege tisztelettel adózik „a megtorlás közvetlen és közvetett áldozatainak, köztük meghurcolt lelkészeinknek, presbitereinknek, teológiai hallgatóknak, gyülekezeti tagoknak, akiket bebörtönöztek, hivatásuktól eltiltottak, családjukkal együtt háttérbe szorítottak és évtizedekig félelemben tartottak” Magyarországon és a határon túli magyarlakta területeken.

A memorandum, amelyet a Zsinat elnöksége ünnepélyesen átadott Gulyás Lajos lelkipásztor családjának, egyben kifejezi az egyház azon szándékát is, hogy az emlékév legyen alkalma a hálaadásnak, a múlt megbecsülésének és a megbékélésnek. „Kívánjuk, hogy 1956 emléke vezesse igazabb egységre nemzetünket, s hogy annak értékeit közösen tudjuk megőrizni és továbbadni.” Végül a Zsinat arra kéri a gyülekezeteket, oktatási és szeretetszolgálati intézményeket, hogy támogassák és teremtsék meg a méltó emlékezés alkalmait.

Az ülés végén a zsinati tagok és a meghívott vendégek a budapesti forradalom teológus áldozatainak kopjafái előtt tisztelegtek a székház kertjében, majd úrvacsorás istentiszteletre vonultak át a Kálvin téri református templomba, ahol Fekete Károly tiszántúli református püspök, a Zsinat lelkészi alelnöke hirdetett igét.

Bagdán Zsuzsanna – Feke György, fotó: Dimény András, Vargosz


Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Mk 3,31–35

„...aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem és az én anyám” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink