Ilyet mondani Koreában lehetetlen

2016. szeptember 27., kedd

Ansan-i megacsörcs, káprázatos zsinati megnyitó, kálvini gondolatok. Bogárdi Szabó István püspök szubjektív koreai útinaplójának negyedik része.

Nem gondoltam volna, hogy erről írni fogok egyáltalán. Esetleg, csak ha valami test-lélek összefüggés jön közbe. Aztán adódott magától. A vasárnapi istentisztelet után átjöttünk Ansan-ba, Szöultól délre, a Sárga-tenger partjára. Az egykori halászfalu ma csaknem milliós lakosú, újtelepítésű, tervezett város. Mi éppenséggel a „régi” részén lakunk (ez az 1950-es éveket jelenti), itt négy-öt emeletes házak vannak, de egy utcával odébb már 15-20 ezres lakótelepek, négyzetrácsba rendezett utakkal, és, amint mondják, csappanó életlehetőségekkel.

Az Ansan Jaeil Chruch, ahol a Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK) tartja zsinatát, még a Church of the Lord-nál is nagyobb, négyezer férőhelyes templom, vasárnaponként itt is négy istentiszteletet tartanak. Modernebb is, pár éve építették, itt már mozgólépcső visz fel a karzatokra. (Ha annak idején nem szolgáltam volna egy kicsiny kétszáz lelkes dél-korai gyülekezetben, azt kellene hinnem, hogy tízezres létszámú gyülekezetnél alább nem is adják.)

A zsinati ülésszak megnyitója káprázatos volt. A moderátor-helyettes erős igehirdetést mond, a gyülekezeti kórus elragadóan énekel, egy nyolctagú asszonykar koreai dallamra írt halleluját énekel-sóhajt-zengedez. Az úrvacsorázás (rizskenyérrel és borral) több ezer emberrel együtt kiragad az időből. Aztán találkozás a volt moderátorokkal (jó húszan lehetettek, itt évente választanak újat), utána az ökumenikus vendégek bemutatkozása (egyelőre egymásnak) egy külön teremben, elegánsan és kedvesen – valami nagy barátság és bizalom árad át mindenen. Hogy miért itt tartják az idei zsinatot, arra még később visszatérek.

Még az igehirdetés mondatai jártak a fejemben – a forradalom és a reformáció között az a különbség, hogy a forradalom másokat kényszerít változásra, a reformációban az ember önként veszi magára Isten változtató erejét; az egyház akkor tér le a szentség útjáról, amikor többet foglalkozik az egyház által alapított intézményekkel, mint magával az egyházzal, amelyet Isten alapított –, de már megyünk is vissza a szállodába, készülünk együtt vacsorázni. Jellemző, hogy egyedül én értettem félre a találkozás időpontját, és már egy félórával előbb lementem a szálloda portájára (vagy ennyire éhes lettem volna?), s csak vártam, azzal áltatva magamat, hogy errefelé mást jelent a negyedóra.

De már egy indonéziai vendég is érkezik, ő is a „pontos időre” emlékszik, sőt, szorong is, hogy elkésett volna. Beszélgetni kezdünk, Indonéziáról, a keresztyéneket sújtó iszlám fanatizmusról, a kormányzatok tehetetlenségéről. Aztán közbevetőleg megjegyzi: „úgy látom, hogy Németország ötven év múlva iszlám ország lesz.” „Hogyhogy?” – nézek rá megrökönyödve. „Nem születnek német gyermekek – feleli –, tudja, ez ilyen egyszerű...” Nem tudjuk folytatni, jönnek a többiek. A többségük koreai, ki Amerikából, ki Japánból, ki Tajvanból, egyikük missziót végez kivándorolt koreaiak között, másikuk már ott született.

És amiről nem akartam írni – nos, az a vacsorázás, koreai módra, végtelen bőséggel. Holott a legegyszerűbbet esszük. Még korábbi utam során elvittek a szöuli nyomornegyedbe egy igazi romkocsmába (amihez képest a híres pesti romkocsmák tiszti kaszinók). Ott is ugyanezt ették. Vacsora után Chae Hwa tiszteletes jelzi, hogy lépjünk csak be egy sarki boltba (afféle éjjel-nappali vegyesbolt), ahol mindenféle gyümölcsöt vásárol össze, azzal, hogy azt még este megesszük. Esszük is, hámozza, héjazza, magozza, szeleteli. A sokadik szelet (dinnye?, óriás-szilva?) után mondom neki: most már tegyünk el valamit ebből holnapra is, lehetetlenség ennyit megenni. Mire kacagva reposztol: nahát, ne lehetne ennyit megenni? Ilyet mondani, az a lehetetlenség Koreában!

Vendéglátó kedvesség? Vagy afféle magyarmódú tukmálás? Puritanizmus: amit eléd raktak, meg kell enned? Egy szegény világ bőségidőre is megmaradt étvágya? Vagy valami biztos tudás arról, hogy amikor gyümölcsöt eszünk, akkor élhetjük át leginkább a gondviselés titkát? Valahogy így magyarázza ezt Kálvin: a teremtés jósága, ami számunkra a bűneset után megmaradt, és amit Isten oly gazdagon ad nekünk, az eljövendő világ nagyszerűségére emlékeztet. Most ellene mondok Kálvinnak és Chae Hwa-nak. Reggelre elteszünk két gyönyörű barackot. De azt hiszem, csak félig győztem. Chae Hwa, biztos vagyok benne, reggelig kopogtatni fog.

2016. szeptember 26. (hétfő), Ansan

Bogárdi Szabó István

Fotó: Jeong Chae Hwa

Szubjektív útinapló Koreából
Szeptember 24. és 30. között Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke részt vesz testvéregyházaink, a Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK) és Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza (PROK) zsinati ülésein. A püspök minden nap egy írással jelentkezik Koreából, hogy beszámolóiból jobban megismerjük távol-keleti hittestvéreink életét.

Istent keresem

Jn 14,1–6

„Én vagyok az út, az igazság és az élet...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →