Pályázat egyházi és civil szervezeteknek

2016. augusztus 31., szerda

A helyi közösségek fejlesztéséért hirdet pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) civil és egyházi szervezeteknek, polgári közösségeknek – jelentette be Balog Zoltán miniszter augusztu 31-én Budapesten.

A társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével elnevezésű pályázat keretösszege 14 milliárd forint, egy szervezet 18 és 25 millió forint közötti összeget nyerhet el, így akár 700 szervezetet is tudnak támogatni. Olyan szervezetek jelentkezését várják, amelyek 18-35 év közötti fiatalokkal, illetve 60 év feletti idősekkel foglalkoznak.

Az elnyert támogatást eszközbeszerzésre, kapacitásfejlesztésre, új munkatársak bérezésére, valamint projektek, programok megvalósítására költhetik a nyertesek. A pályázat kiemelt célja az önkéntes tevékenység további népszerűsítése, a generációk közötti együttműködés erősítése és az ifjúsági közösségek támogatása. Az elnyert pénzből önkénteseket koordináló dolgozóknak is fizethetnek az egyesületek.

A pályázatokat több körben bírálják majd el, így pályázatot benyújtani idén szeptember 12-től folyamatosan lehet a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2018 szeptember 12-ig.

Forrás: MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.