Találkozó az „akadálymentes" gyülekezeteknek

2016. május 06., péntek

A Magyar Református Szeretetszolgálat által koordinált és a HEKS svájci segélyszervezet által támogatott gyülekezeti akadálymentesítés programban résztvevő gyülekezetek április 13-án találkoztak Budapesten, hogy tapasztalataikat, eredményeiket megosszák egymással.

A 2013-ban indult program a gyülekezetek lelki akadálymentesítését célozza meg. Szakértő mentorok segítik a közösségeket abban, hogy az érzékenyítés, nyitottá válás útján elindulhassanak, majd különböző programok és alkalmak bevezetésével közelebb kerülhessen egymáshoz egészséges és fogyatékossággal élő gyülekezeti tag. A gyülekezetépítésnek is fontos eszköze ez a folyamat. Ahol helyi szociális intézmények is megtalálhatóak, ott a gyülekezetek annak ellátottjait is próbálják bevonni a gyülekezeti életbe. Fontos cél, hogy egymás jobb megismerése révén a közösség is épüljön, és minden ember aktív szolgálóvá válhasson. A mentorok a kétéves program vége felé közeledve egyre inkább elengedik a gyülekezetek kezét, hogy önállóan is képesek legyenek tovább haladni a megkezdett úton.

Hat gyülekezet – Legyesbénye, Miskolc-Tetemvár, Öcsöd, Solt, Székesfehérvár, Tornyospálca – fejezte be 2015 végén a kétéves programot. Ők a találkozón lehetőséget kaptak arra, hogy bővebben is beszámoljanak az elért eredményeikről, és arról, hogyan él majd tovább a kezdeményezés gyülekezeteikben. A beszámolók után a már programban részt vevő – bekecsi, budapest-csepeli, kisvarsányi, kőröshegyi, mezőcsáti, pákozdi, szikszói, tiszakerecsenyi – és az újonnan bekapcsolódó – móri, enyingi, látrányi és ságvári – gyülekeztek képviselői beszélgettek egymással.

A résztvevő gyülekezetek számtalan módon indultak el az érzékenyítés útján és vonták be a gyülekezetbe a fogyatékos testvéreket. A kisvarsányiak más tevékenységeik mellett zarándoklatot szerveztek, Edit Piaf-estet tartottak. A mezőcsátiak alkotókört működtetnek a fogyatékos testvérek integrálásával. Kőröshegyen és Székesfehérváron tolerancia napi rendezvényeket szerveztek, a miskolciak rendszeres diakóniai délutánt tartanak. És mindez csak néhány példa a számtalan különleges kezdeményezés közül, melyeket egymással is megosztottak a résztvevők.

A témával kapcsolatos anyagokat a szeretethalo.hu oldalon a „Hasznos" menüponton belül az „Akadálymentesítés" címre kattintva találnak az érdeklődők.

Vad Lilla, fotó: Dani László

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.