Ünnep volt Szombathelyen

2016. április 30., szombat

Hálaadó istentiszteletet tartottak április 30-án a szombathelyi református gyülekezet templomának felépült tornyáért és új harangjaiért. Az istentiszteleten Steinbach József dunántúli püspök szolgált, az ünnepségen beszédet mondott Balog Zoltán miniszter.

A vallás nem magánügy, a hit megvallása az egyik legszemélyesebb közösségi ügy, ezért épülnek templomok, és ezért gondolja a kormány fontosnak, hogy támogassa a templomépítést – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszter szombaton Szombathelyen. Balog Zoltán részt vett a helyi református gyülekezet ünnepi hálaadó istentiszteletén, amelyet a templom új tornyának és három harangjának megáldása alkalmából tartottak.

A miniszter az istentisztelet után köszöntőjében hangsúlyozta: akik tornyot építenek és akik megszólaltatják a harangot, azt üzenik, hogy van mondanivalójuk, nemcsak annak a közösségnek, amelyhez tartoznak, hanem mindenki számára. Az üzenet a biblia nyelvén fogalmazva nem más mint az örömhír, az evangélium. Ez az örömüzenet azonban nemcsak szavakból áll, hanem legalább annyira tettekből, életformából, kultúrából és történelemből is – hangsúlyozta.

Az 1939-ben felépült szombathelyi református templomhoz eredetileg tornyot is terveztek, de akkor anyagi okokból nem épülhetett meg, később pedig a politika akadályozta megvalósítást. A rendszerváltás után egy alapítványt hoztak létre, az ide fizetett adományok teremtették meg a templom továbbépítésének alapját.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2012-ben és 2013-ban összesen 43,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a templomtorony építésére, ötmillió forintot pedig a református templom harangjainak elkészítésére.

Az elkészült 29 méter magas 7 szintes harangtorony összköltsége végül 73 millió forint lett, a toronyba felszerelt három harang – amelyek Lengyelországban készültek – 10 millió forintba került.

Forrás: MTI, fotó: Varga György

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.