Vallás és politika- előadássorozat

2016. március 31., csütörtök, Debrecen

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Iskolája interdiszciplináris előadássorozatot szervez Vallás és politika címen. A következő alkalom március 31-én lesz. Totalitarizmus és politikai vallás címmel Balogh László Levente (DE BTK) tart előadást.

Az egyetem tanárainak és meghívott vendégeknek bevonásával létrehozott sorozat február 25. és május 19. között zajlik. A téma közéleti aktualitása ismert, ezért gondoltak arra a szervezők, hogy ezzel a hallgatók szélesebb összefüggésben is megismerhetik a témakör különböző aspektusait, és ennek segítségével képesek legyenek véleményt formálni a korunkban megnyilvánuló kihívásokról, krízishelyzetekről, amelyek a vallás és a politika feszültségéből származnak. A doktori iskola a doktoranduszok és graduális hallgatók mellett, - nyitott akadémia/egyetem jelleggel - várják az érdeklődő lelkészeket és a református értelmiséget is.

Az előadások időpontja, illetve a teljes sorozat plakátja a kapcsolódó letöltéseknél található.

Forrás: ttre.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió