120 éves a teológiai oktatás Kolozsváron

2015. október 19., hétfő

A teológia nem szigetelődhet el, hanem be kell kapcsolódni a tudományos világ vérkeringésébe. A lelkészképző intézetnek ott a helye, ahol Erdély tudományegyeteme is működik. Ez volt az a felismerés, amely 120 évvel ezelőtt az erdélyi lelkészképzést Kolozsváron elindította. Az évfordulót egy tudományos szimpóziummal egybekötött rendezvényen ünnepelte a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet október 14-én.

A délelőtti tudományos ülésszak keretében hat előadás hangzott el. Buzogány Dezső A református panteon című előadásában arról a folyamatról beszélt, amelynek során az erdélyi lelkészképzés elindult Kolozsváron. Előadásában felvázolta az erdélyi református lelkészképzés múltját, és fölmutatta azokat a társadalmi és egyházpolitikai okokat, amelyek Szász Domokos püspöksége idején 1895-ben az Evangélikus-Református Theológiai Fakultás elindításához vezettek. Buzogány Dezső szerint Szász Domokos „belátta, hogy a nagyenyedi elszigeteltségből még a nagyobb arányú fejlesztés sem képes kiemelni a lelkészképzést, ellenben a Tudományegyetem megszervezésével Kolozsvárott olyan befogadó intézmény kínálkozik, amely képes belekapcsolni a lelkészképzést az összmagyar, sőt, az európai tudományos vérkeringésbe." Ez a döntés „prófétai elképzelésnek" bizonyult.

A kolozsvári unitárius lelkészképzés közel négy és fél évszázados hagyományát bemutató előadás után Benkő Timea a Teológiai Intézet zenei életének a történetét vázolta fel. Rámutatott arra, hogy Európai összefüggésben is kevés az olyan felsőoktatási intézmény amely saját kórussal rendelkezik. A Teológiai Fakultás megalakulása óta rendelkezik kórussal, időszakokként egyszerre több kórussal vagy akár kisebb zenekarral is. Az 1948-as átszervezésig az Intézet énekkara rendszeresen részt vett nyilvános ünnepségeken is. A kommunizmus ideje alatt csak visszafogott formában működhetett, de 1990-ben új lendülettel szerveződhetett újra Kovács László Attila kezdeményezésére, aki 2008-ig annak vezetője volt. Az európai és magyar egyházi kórusművek azóta is a vegyeskar repertoárján szerepelnek. A kórus több saját CD felvételt adott ki, és különböző neves rendezvényeken vesz részt.

Az egyház megújítója

A tudományos szimpózium Sipos Gábor előadásával folytatódott, aki a Teológiai Fakultás fölépítésének és működésének kezdeti körülményeiről értekezett. A történelmi elbeszélést az előadó a korabeli dokumentumokból merített érdekes részletekkel fűszerezte. A meglehetősen rövid idő alatt mindegy másfél millió téglából felépült épület belső elrendezése az idők során a kor igényeinek megfelelően több változáson is keresztül ment. De az alapkoncepció azóta sem változott: az Intézet nemcsak az oktatást szolgáló infrastruktúrát jelenti, hanem most is a tanárok és diákok közös élettere.

Ősz Sándor Előd az Intézet első anyakönyvét vizsgáló kutatás néhány beszédes eredményét mutatta be. 1895-1948 közötti időszakban a Theológiai Fakultásra beiratkozó hallgatóról több fontos adatot rögzítettek. Az adatok alapján készített statisztikák, kimutatások révén világos képet alkothatunk az itt tanulók földrajzi helyéről, egyházkerületek szerinti megoszlásáról, családi-társadalmi hátteréről, nemek szerinti megoszlásáról, idegennyelvi ismereteikről, stb. Ezek az adatok több értelemben is árnyalják a közelmúlt egyházáról és társadalmáról alkotott képünket.

Kolumbán Vilmos a Teológiai Intézet közegyházi szerepéről és társadalmi jelentőségéről értekezett. Előadásában rámutatott arra, hogy amikor 1895-ben Kolozsváron megnyitották az új lelkészképző teológiai fakultást, még senki sem tudta, hogy milyen eredményt érnek el. Az idő Szász Domokost igazolta. Az új fakultás az Erdélyi Református Egyház megújítója lett. Az első világháború után az útkeresés évei alatt a teológiai tanárok olyan jövőképet vázoltak fel, amelynek középpontjába a missziói népegyház került. Olyan egyház áll előttünk, amely kiemelten fontosnak tekintette a gyülekezetekben végzett evangelizálást, illetve a nemzet megtartását. Ennek megfelelően átszervezték a teológiai oktatás tantervét, előtérbe kerültek a gyakorlati teológia tantárgyai. Emellett a tanárok aktívan részt vettek a belmissziós munka irányításában, ezzel bizonyítva mindazt, amit követendő stratégiaként korábban megfogalmaztak.

Hozzáférhetővé tenni az erdélyi teológiai irodalom értékes darabjait

A délutáni program keretében Kurta József könyvtáros foglalta össze a 120 éves könyvtár rövid történetét, melynek alapjait Szász Domokos püspök saját könyveinek odaadományozása révén vetette meg. A rövid felvezetés után Monok István, a MTA Könyvtári és Információs Központjának igazgatója bemutatta „Kurta József: A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet könyvtárának régi állománya" című katalógusát. Monok István beszélt arról a nagyobb tervről, sorozatról, amelynek keretébe illeszkedik a jelenlegi publikáció: a Kárpát-medence magyar vonatkozású régikönyv állományának föltérképezése. A katalógus a régi könyvek szakszerű leírásán túl azok tulajdonosainak a bejegyzéseit is tartalmazza, s így a könyvek történetéről, vagy a gyűjtők és nyomdák életéről is érdekes részleteket árulnak el.

A könyvtár digitalizálási programjának bemutatása kapcsán elhangzott, hogy a digitális archívum kiépítése még kezdetleges stádiumban van. A cél az erdélyi teológiai irodalom értékes darabjainak digitalizálása és hozzáférhetővé tétele, illetve az intézeti oktatás kurzus-bibliográfiájának elektronikus formában való biztosítása. A projekt jelenlegi eredményeit és folytatását a http://konyvtar.proteo.hu oldalon lehet nyomon követni.

A teológia barátai

A jubileumi ünnepség kiemelt mozzanata volt a tiszteletbeli címek átadása. Herczeg Pál, a Budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának emeritus tanára a kolozsvári Teológiai Intézet oktatóival régóta szoros kapcsolatot ápol. A magyar teológiai intézetek közötti kapcsolatot erősítő Coetus Theologorum konferenciáknak állandó résztvevője és lelkes támogatója volt. A Kolozsvári Teológiai Intézet tiszteletbeli professzori címet adományozott Herczeg Pálnak. A laudációt Adorjáni Zoltán mondta el.

Gaál Botond, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem professzora a határon túli magyar lelkipásztorképzés és teológiai tudomány lelkes támogatója. Abban az időszakban, amelyben a debreceni Hittudományi Egyetem Doktori Iskolájának vezetője volt több erdélyi lelkipásztor szerzett doktori címet vagy habilitált. A kolozsvári Teológiai Intézet tiszteletbeli professzori címet adományozott Gaál Botondnak. A laudációt Pásztori-Kupán István mondta el.

Willem van den Brink, hollandiai lelkipásztor hosszú éveken keresztül a teológiai oktatás támogatója volt, mégpedig egy sajátos területen. Minden évben fölvállalta azt, hogy az Intézet elsőéves hallgatóit megajándékozza egy saját héber és görög bibliával. A kolozsvári Teológiai Intézet ennek elismeréseként a "Teológiai Intézet barátja" címet adományozta Willem van den Brink lelkipásztornak. A laudációt Kállay Dezső mondta el.

A laudációkat és a tiszteletbeli oklevelek átvételét a laudáltak előadásai követték. Az egész napos ünnep méltó befejezése volt a fennállásának 25. jubileumát ünneplő vegyeskar műsora. A tartalmában és műfajában rendkívül sokszínű emlékünnepet közös állófogadás és kötetlen beszélgetés zárta az Intézet 120 éves konviktusán.

forrás: proteo.hu, fotó: Szűcs András

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.