Különböző hitek, közös felelősség?

2016. január 21., csütörtök

Muszlim vendéghallgatók tanultak az elmúlt hónapokban a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Kettejüket arról kérdezte a Parókia Portál, hogyan vélekednek a keresztyénségről, muszlimok és keresztyének együttéléséről, a menekültkérdésről és a közelmúltbeli terrortámadásokról.

Sema Cevirici és Elif Aslandogdu, a két törökországi muszlim egyetemista budapesti tapasztalataikról, itteni teológiai tanulmányaikról, a keresztyénségről alkotott képük változásáról meséltek, valamint a menekültválság, a terrorizmus és a muszlim-keresztyén együttélés kapcsán fejtették ki véleményüket.

Szerintük helytelen egy bizonyos valláshoz kötni a terrorizmust, az esendő embereket kell felelőssé tenni a cselekedeteikért, nem a vallást, amihez tartozónak vallják magukat. A vallások együttműködéséről azt mondják: a muszlimok és a keresztyének tudatában vannak a világegyetem, beleértve az emberi élet céljával, s ha azzal összhangban élnek és cselekednek, és nem viselkedenek egymással ellenségesen vagy pusztító szándékkal, a világ jobbá fog válni.

A páros interjút a Parókia Portálon olvashatják.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.