Nyugat-Európa magyar protestáns gyülekezetei találkoztak

2015. október 15., csütörtök

A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége szeptember 24–27. között a svájci Beatenbergben tartotta konferenciáját és 2015. évi közgyűlését, amelyen kilenc országból mintegy félszáz küldött és érdeklődő vett részt.

Napirenden szerepelt a taggyülekezetek és lelkészeik jelenlegi jogállásának vizsgálata, anyagi helyzetük és jövőbeni kilátásaik elemzése, a gyülekezetek fenntarthatóságának és a lelkészi állások biztosításának feltételei. A beszámolókból kiderült, hogy a Kárpát-medencén kívüli nyugat- és észak-európai szórványban ötvennél több olyan protestáns gyülekezet és egyházi közösség létezik, ahol rendszeresen szólal meg magyarul Isten Igéje.

A közgyűlésen téma volt a reformáció közelgő 500. éves jubileuma. A méltó megemlékezés jegyében a Szövetség 2016-os presbiteri konferenciájáknak A reformáció Európában, 2017-ben pedig A reformáció a magyarok között lesz a témája. 

A közgyűlés zárónyilatkozatában azt írják: „az egész Európára, benne kiemelten óriási nyomással Magyarországra nehezedő migránskérdés keresztényi irgalmasságból kiinduló megoldásait és feladatait keresve azt is szem előtt tartjuk, hogy feladatunk az Istentől kapott nyelvi, nemzeti, kulturális, vallási örökségünket európai örökségünk más értékeivel együtt megőriznünk, s ezeknek sértetlen megmaradását, gyarapítását, és a jövő nemzedékeink számára való átörökítését biztosítanunk." A Szövetség fontos feladatának tartja, hogy felkutassa és megszólítsa „saját migránsainkat, akik az egész Kárpát-medencéből sokszázezres nagyságrendben itt (értsd Nyugat-Európában) tanulnak, vagy gazdasági megerősödésük céljából munkát vállalnak."

A konferenciáról a Parókia Portál cikkeiben olvashat bővebben.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.