Finn ortodox főtitkár a CEC élén

2015. október 12., hétfő

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) Heikki Huttunen személyében új főtitkárt választott. A finn egyházvezető jelentős tapasztalattal bír az ökumenikus kapcsolatok terén és a Syndesmos, az ortodox egyházak nemzetközi ifjúsági szervezetének korábbi vezetőjeként az ifjúsági misszió iránt is elkötelezett.

A CEC új vezetője 2006 és 2015 között a Finnországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkáraként szolgált. Fiatalon tapasztalatot szerzett az Egyházak Világtanácsában (EVT), 1985-től négy éven át volt az ifjúsági részleg vezetője. 1989-től papként a Helsinkihez közeli Espoo multikulturális gyülekezetében szolgált. 2006-tól 2013-ig az EVT Központi Bizottságnak tagja volt, az elmúlt négy nagygyűlésen ő vezette egyháza delegációját.

„Örülök Heikki Huttunen kinevezésének” – nyilatkozta Cristopher Hill, a CEC elnöke. „Olyan időszakban kerül a szervezet élére, amikor Európa egészében, nem csak az EU-ban, veszély fenyegeti az érzékeny politikai és társadalmi egyensúlyt. Fontos szerepe lesz abban, hogy megerősítse a CEC hagyományos, hídépítő szerepét az ellentétek kibékítésében a kontinensen. Nagyon jó, hogy a főtitkár Észak-Európából származik és az ortodox hagyományból jön.” Az elnök egyben köszönetet is mondott a korábbi főtitkárnak, Guy Liagre református lelkésznek az átmeneti időszakban tett szolgálatáért és különösen is azért, hogy sikeresen bonyolította le a szervezet központjának áthelyezését Brüsszelbe.

„A CEC feladata, hogy továbbra is az ökumenikus mozgalom kiemelt eszközeként szolgálja a tagegyházakat. A CEC feladata, hogy támogassa és bátorítsa az egyházakat missziójukban és szolgálatukban egy folyamatosan változó valóságban, és keresztyén álláspontjuk közös megfogalmazásában az új kihívások közepette” – fogalmazta meg a szervezet alapvető feladatát az új főtitkár.

Heikki Huttunen a Helsinki Egyetemen szerzett teológiai diplomát, posztgraduális tanulmányokat folytatott az ortodox kánonjog, finn egyházi törvényhozatal és a rendszeres teológia területén. Házas, két gyermek édesapja. Számos európai nyelven kommunikál; beszél finnül, angolul, svédül, franciául és oroszul is.

Külügyi Iroda

Forrás: www.ceceurope.org

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.