A Károlin is megnyílt a tanév

2015. szeptember 03., csütörtök

További lehetőségeket jelent a Károli Gáspár Református Egyetem bővülés értékválsággal küzdő világunkban és az egyház és a nemzet iránt hűséges értelmiség nevelésében – hangsúlyozta Huszár Pál főgondnok a felsőoktatási intézmény szeptember 1-jei tanévnyitóján a budapesti fasori templomban.

 

Ahogy a kisgyermek fogadja a szülői szeretetet és gondoskodást, azzal a bizalommal kell nekünk is fogadnunk az isteni útmutatást az életünkre vonatkozóan, figyelmeztette a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóit az intézmény tanévnyitó ünnepségét bevezető áhítatában Márkus Tamás András egyetemi lelkész. Az igehirdető a Mk 10,13–16 alapján kifejtette: a világi tudás megszerzése nem elég az Isten országába való bejutáshoz, sőt akár el is távolíthat minket attól, ezért a szellemi fejlődés mellett lelki újjászületésre van szükség.

Reménységének adott hangot évnyitó beszédében Balla Péter rektor afelől, hogy nemcsak létszámában növekszik a Károli-egyetem az új tanévben, hanem családiasságában, szeretetteljes légkörében és közösségi erejében is, és hogy munkájával nemcsak a hallgatók, de a református egyház és egész népünk javát szolgálhatja majd. Az egyetemvezető elmondta, hogy az egyetem idén 2750 főt vett fel világi képzéseire, 309 fővel többet, mint tavaly. A hitéleti képzéseken pedig 82 hallgató kezdheti meg a tanulmányait szeptembertől. A rektor utalt rá, hogy a létszámnövekedés miatt az egyetemnek a tavaly használatba vett Dózsa György úti épület után újabb épületre lesz szüksége, amelynek keresése már folyamatban van.

A Károli-egyetem gyarapodása további lehetőséget teremt az értékválsággal küzdő világban, valamint a jól képzett, keresztyén elkötelezettségű, az egyháza és a nemzete iránt hűséges értelmiség nevelésében, hangsúlyozta Huszár Pál főgondnok köszöntőjében. Az új tanév bizonyára kihívások elé állítja majd a diákokat és a tanárokat is, a személyes erőfeszítés nem kerülhető el, de Isten segítségét mindenki elkérheti és megkaphatja ezek megoldásához, biztatta a jelenlévőket a Zsinat világi elnöke.

Kiss Sándor, Fotó: Dimény András

 Átadták az egyetemi kitüntetéseket

A tanévnyitó keretében átadták az egyetemi kitüntetéseket is. Pro Universitate-díjat kapott Kálmán Attila pedagógus, korábbi gimnáziumigazgató, országgyűlési képviselő, államtitkár, dunántúli főgondok és zsinati világi elnök. Címzetes főiskolai tanári címet kapott Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár. Károli-emlékérmet kapott Bujdosó Balázs, a nagykőrösi Humánszolgáltató Központ vezetője, a Hittudományi Kar Hallgatói Presbitériumának Elnöksége, Kim Seon Koo, a Koreai Kulturális és Missziós Központ vezetője, Pálúr János orgonaművész és Pokol Béla alkotmányjogász. A Károli-egyetem támogatója elismerésben részesült a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye, a Filó Lajos Alapítvány, Józsefváros Önkormányzata, az Országgyűlési Könyvtár, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány és a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. A Károli-egyetem díszoklevelét Bauerné Kiss Réka Ildikó bölcsészkari munkatárs, Gyurkóné Serfel Katalin főiskolai kari munkatárs, valamint Szabó Erika könyvtári főtanácsadó kapta meg. Pro Universitate Juventutis-díjat kapott Balogh Dávid teológushallgató, Gáspár Mariann bölcsészkari hallgató, Nagy Péter jogi kari hallgató és Plicher Dorottya főiskolai kari hallgató. A Károli-egyetem rektorának elismerő oklevelét Csendes Zsuzsanna főiskolai kari nyelvtanár, Kendeffy Gábor hittudományi kari oktató, Miskolczi Bodnár Péter jogi kari tanszékvezető, Szombathyné Nemes Éva bölcsészkari tanársegéd és Zarándné Imre Anikó rektori hivatali ügyvivő kapta.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.