A CEC szolidaritását fejezte ki a görög egyházakkal

2015. július 08., szerda

Tagegyházai nevében július 3-án nyílt levéllel fordult a Görög Ortodox Egyházhoz, valamint a protestáns közösséghez az Európai Egyházak Konferenciája (CEC). Őboldogsága II. Hyeronymos, Athén és egész Görögország érseke mellett Meletis Meletiades, a Görög Protestáns Egyház zsinatának elnöke is a címzettek között volt.

„Az Európai Unió jövője felett érzett komoly aggodalommal írunk nektek. Az EU alapja a javak megosztása, az együttműködés és a szolidaritás volt. Saját alapítása óta a CEC is támogatta az említett értékeken alapuló európai gondolatot. Napjaink fejleményei és a Görögország eurozónán belüli vagy kívüli jövőjéről, valamint az Európai Unióval való kapcsolatáról szóló vita világossá tette, hogy nem csupán egy ország jövője forog kockán ezekben a napokban, hanem az európai projekt maga.

A CEC nevében együttérzésünket és szolidaritásunkat fejezzük ki a görög néppel ebben a nehéz időszakban és támogatásunkról biztosítjuk a CEC görögországi tagegyházait. A csökkenő életszínvonal, ami különösen a szegényeket és azokat a nyugdíjasokat sújtja, akik a szegénységi küszöb alatt élnek, valamint a társadalom peremére szorultakat, elfogadhatatlan a javak megosztásán és szolidaritáson alapuló Unióban. Ahogy elfogadhatatlan a fiatalokat sújtó jövőképnélküliség és munkanélküliség. A keresztyén hit szerint Isten képmására teremtett ember személyes méltóságát minden körülmények között védeni kell.

A CEC nevében felhívjuk az Unió politikai vezetőit, hogy a vasárnapi népszavazás eredményétől függetlenül még inkább tegyenek meg minden tőlük telhetőt azért, hogy Görögországot az Európai Unióban tartsák, és olyan mechanizmusokat találjanak, amelyek a mostani nehézségek lényegét kezelik. Különös tekintettel az adósságelengedés mechanizmusaira, ami pillanatnyilag súlyos teher Görögország jövőjének kapcsán. Nyomatékkal felszólítjuk az Unió és Görögország politikusait, hogy találjanak közös alapvetést Görögország jövőjének az Eurozónán és az Unión belül.

Az európai egyházak imádságos üdvözletével ezekben a nehéz időkben:

Christopher Hill, elnök;
Emanuel metropolita, alelnök;
Karin Burstrand, alelnök;
Guy Liagre, főtitkár"

Külügyi Iroda
Forrás: www.ceceurope.org

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.