„Egymás terhét hordozzátok”

2014. december 12., péntek

2014. december 1-én megtartotta idei éves közgyűlését a Németországi Protestáns Magyar Gyülekezetek Szövetsége Egyesület, amely 23 taggal ülésezett Hannoverben a Magyar Református Gyülekezetnek is otthont adó hannoveri Evangelisch-reformierte Kirchemeinde (Hannoveri Református Gyülekezet) tanácstermében, amelyre e sorok írója is meghívást kapott a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház képviseletében.

Az németországi magyar ajkú gyülekezeti szövetség 2011-ben alakult meg az EKD (Evangelische Kirche in Deutschland – Német Protestáns Egyház) ösztönzésére, mintegy tíz magyar ajkú evangélikus és református tagsággal rendelkező gyülekezetből. A színtiszta magyar tagságból álló szövetség támogatja az ott szolgáló lelkészek munkáját, valamint útiköltséggel és költségtérítéssel igyekszik könnyíteni a gyülekezetek életét. Idén belépett a Berlini Magyar Gyülekezet is a szövetség tagjai közé, ami azért is jó hír, mert számos németországi ösztöndíjas evangélikus teológus látott el itt szolgálatot a korábbi években és lát el ma is, és többek között ennek a munkának is eredménye a gyülekezet hivatalos megalakulása.

A szövetség 2012-óta működik hivatalosan, főként hívei adományaiból és támogatásokból tartja fenn magát: támogatást kap elsősorban az EKD-tól (Német Protestáns Egyház), valamint a Magyar Református Egyháztól és a Magyarországi Evangélikus Egyháztól. A MEE évente egy millió forinttal támogatja a németországi diaszpóra magyarságot, ahogy támogatja a nyugat-európai, felvidéki, erdélyi, szlovéniai és lehetőség szerint jövőben a kárpátaljai magyar evangélikusokat is.

A december elsejei ülésen Varga Pál elnök vezetésével az évi rendes közgyűlés elfogadta az előző év közgyűlésének jegyzőkönyvét, a tárgysorozatot, majd tudomásul vette az elnöki jelentést és a pénztáros beszámolóját. Részletes vita után a testület tudomásul vette és megszavazta a pénztári jelentést, amely visszatekintve a 2013-as évre tárgyalta a gyülekezeti támogatások és kiadások elszámolását.

A németországi szövetség képviselői megújították Varga Pál elnök mandátumát, az alelnöki posztra pedig Nagy Elek müncheni presbitert választották. Elnökségi tagként folytatja az eddigi munkát Gémes Pál stuttgarti evangélikus lelkész és Nagy Etelka eddigi elnökségi tag, pénztárosként pedig Orosz Mária.

A 2015-ös finanszírozási, költségvetési tervet rövid megbeszélés után egyöntetűen fogadta el a testület. Örvendetes módon néhány magyar nyelvű gyülekezet létszáma nőtt, mint például a müncheni magyar gyülekezet esetében, ami azért jó hír, mert azt is jelzi, hogy a Nyugat-Európában munkát kereső vagy kivándorló magyarok részben odatalálnak a kinti magyar gyülekezetekbe.

A Magyarországi Evangélikus Egyház azért is tartja fontosnak a nyugat-európai diaszpóra támogatását, mert a korábban kialakult magyar ajkú gyülekezetek otthont adhatnak és adnak is számos esetben a munkaerő elvándorlás miatt külföldre költöző magyar evangélikus, protestáns családoknak, ösztönözve ezzel is az egyházi kötődés megtartását.

A németországi magyar gyülekezetek közös munkája nem mindig könnyű, hiszen számos érdeket kell közös akarattá formálni. Mindent meghatároz azonban az a tény, hogy a németországi magyar protestáns ökumené a Leuenbergi Egyházközösség (mai nevén Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE), amelynek alapító tagjai voltak mind a MEE, mind az MRE) alapjain nyugszik, hiszen külföldön a magyarul hirdetett ige nem ismer felekezeti határokat. Maradjon meg áldásként ez az adottság külföldre szakadt magyar egyháztagjaink között, hogy egymást segítve, támogatva munkájuk az evangélium hirdetését szolgálja.

Szöveg: Cselovszkyné dr. Tarr Klára, fotó: Emeritzy Géza

Forrás: evangelikus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.