Nyilatkozat az Erdélyi Református Egyházkerület mellett

2014. december 03., szerda

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsa nyilatkozatot fogadott el a Székely Mikó Kollégium ügyében hozott romániai bírósági ítéletről.

„És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai." (1Kor 12,26-27)

A Magyarországi Református Egyház megdöbbenéssel értesült a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében hozott romániai bírósági ítéletről, amely a közös európai jogi normákhoz méltatlan módon, a jogbiztonságot veszélyeztető és az egyházi autonómiát sértő nyílt támadást intézett országa egyik vallási felekezete ellen. Egyházunk meggyőződése szerint a kollégium épülete, illetve az ott folyó egyházi szolgálat történelmi és erkölcsi okokból elválaszthatatlan az Erdélyi Református Egyházkerülettől. A mostani bírósági ítéletben foglalt elidegenítés, illetve a korábbi jogos visszaszolgáltatást végző bizottsági tagok meghurcolása a kommunista diktatúrák magatartását elevenítik meg, amire meggyőződésünk szerint minden Kelet-Közép-Európai demokratikus közösség egyszer és mindenkorra nemet mondott.

A Magyarországi Református Egyház ezúton is kifejezi szolidaritását és testvéri közösségét a megalapozatlan és felelőtlen bírósági döntés által kiszolgáltatott erdélyi reformátusokkal, és a precedens miatt fenyegetett helyzetbe került összes romániai vallási felekezettel. Egyházunk a maga részéről mindent megtesz azért, hogy felhívja a nemzetközi egyházi és világi szervezetek figyelmét a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium körül kialakult helyzetre és a kommunista diktatúra idején elkobzott egyházi tulajdon visszaszolgáltatása terén tapasztalható súlyos problémákra. Arra hívjuk a Kárpát-medencében és a világban élő keresztyén testvéreinket, közösen kérjük imádságban Istentől, hogy életünk alapja végre az igazságosság és a békesség legyen. Meggyőződésünk, hogy ez a közös vágy összeköt minket; magyarokat, románokat és a térség összes népét.

Budapest, 2014. december 3.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió