Eszközvagyon a számvitelben

2014. november 25., kedd, Debrecen, Budapest

A Második Helvét Hitvallásnak az egyház javairól szóló mondatai jegyében, szeretettel várják számviteli területen dolgozó munkatársait a Református Zsinati Hivatal által szervezett szakmai napra.

A rendezvényen hallható előadások a vagyongazdálkodás témakörén belül, az eszközvagyon számvitelben történő kimutatásának kérdéseit járják körül.

Két alkalommal kerül megrendezésre az előadássorozat: 2014. november 25-én Debrecenben, az egyetemi templomban, illetve november 27-én Budapesten, a Zsinati Székházban. Az előadások az MRE Zsinati Hivatala, a könyvvizsgálat terén nagy tapasztalattal rendelkező KPMG Hungária Kft. és a számvitel oktatásában is élenjáró KPMG Akadémia együttműködésében kerülnek megvalósításra.
Részletes információk a letöltendő dokumentumok között. 

Az előadottakkal kapcsolatos kérdések feltevésére a helyszínen is lesz mód. Egyéb, számviteli témájú kérdések a zsinat.gazdasag@reformatus.hu címre küldhetőek.

A rendezvényen való részvétel díjmentes.

Előzetes jelentkezés szükséges. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni, mert a helyszínek befogadóképessége miatt a résztvevők száma korlátozott. A programról és a jelentkezés módjáról részletek a mellékelt ismertetőben találhatóak. Az előadások közötti szünetben frissítővel, kávéval, szendvicsekkel várjuk kedves Testvéreinket.

Kérjük, hogy részvételi szándékukat legkésőbb november 18-ig jelezzék!

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.