Történelmi Emlékhely lett a Mezőtúri Református Kollégium

2014. október 21., kedd

Hivatalosan is bekerült a történelmi emlékhelyek rangos sorába a Mezőtúri Református Kollégium. A Nemzeti Örökség Intézet a kollégium épülete előtt állítatta fel a történelmi emlékhelyet jelképező sztélét, amelyet hálaadó istentisztelet keretében lepleztek le október 17-én.

Mihalina László a helyi egyházközség lelkészelnöke elmondta, hogy az iskolát 1530-ban alapították, könyvtára (az ókönyvtár) pedig mai napig ritka és értékes magyar könyveket őriz az 1500-as évekből. „Ez egy nagyon nagy előrelépés az iskola életében, hiszen lehet, hogy református berkeken belül a versenyeiről, a több évszázados múltjáról, sok rendezvényéről ismerős lehet az iskola, de ezen túlmenően most már az emlékhely titulussal szélesebb körben is kinyílhatnak a kapuk, például a vallási turizmus területén.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon sok reklámfelületet biztosít a Nemzeti Örökség Intézet, így prospektusokban, honlapokon, kiadványokban országos szinten olyan emlékhelyek mellett jelenhetünk meg, mint például a gyulai vár vagy a Festetics-kastély"- mondta Mihalina László, aki szerint ez a rang méltóképpen emeli, mind a református egyháznak, mind pedig helyben a református Kollégiumnak a fényét.


A Mezőtúri Református Egyházközség összetartását és erejét mutatja, hogy két idősotthon és két temető mellett gondoskodik a Kollégium épületeinek fenntartásáról. Az intézmény Gimnáziumában 520, a 2010 óta működő általános iskolában pedig csaknem 400 diák tanul, míg a tavaly óta működő óvodába 75 gyermekről gondoskodnak. A Mezőtúri Református Kollégium több híres és ismert öregdiákkal is büszkélkedhet. Az intézménybe járt többek között Szép Ernő író, Tamkó Sirató Károly költő, Várkonyi Zoltán filmrendező, valamint Széchy Tamás úszóedző, aki többek között Czene Attilának volt mestere. Az iskola mai napig jó kapcsolatot ápol a Magyar Úszószövetséggel és több növendéket is ad a sportvilágnak.

Az október 17-i ünnepi istentiszteletet azonban nem csak az emlékoszlop avatása kapcsán tartották. A nagymúltra visszatekintő Kollégium két intézménye, mégpedig Gimnáziuma és Általános Iskolája megújult a közelmúltban egy pályázatnak köszönhetően. Az 1800-as évek végén épült két patinás épületet, több mint 100 millió forintból újították fel. A pályázati forrásnak köszönhetően a nyílászárók cseréje és az épületek festése mellett a fűtést is korszerűsítették, valamint a padlásfödém szigetelését is elvégezték. Az új fűtésrendszernek köszönhetően sokkal energiatakarékosabban tudják működtetni az intézményeket a jövőben. E két épületen kívül a Kollégiumhoz tartozik még, a középiskolája területén található nagy sportcsarnok, két tanműhely, egy fiú és egy leány internátus valamint egy tanmedence, amelynek most folyik az építése. A medence befejezése mellett a közeljövőben tervezik a Kollégium ókönytárának eredeti helyére, a fiúkollégium alsó szintjére való visszaköltöztetését is.

A Kollégium október 17-i hálaadó alkalmán Beszterczey András a Nagykunsági Református Egyházmegye esperes hirdetett igét a helyi Református Nagytemplomban. A sztélét Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter leplezték le a kollégium előtt. Lázár János beszédében kiemelte, hogy a kormány tiszteletét fejezi ki a csaknem ötszáz éves mezőtúri református kollégiumnak, valamint Mezőtúr városának, és a magyar protestantizmus minden ma élő képviselőjének azzal, hogy történelmi emlékhellyé nyilvánította az intézményt. Magyarországon jelenleg 47 történelmi emlékhely van.

Buzás Borbála
Fotó: Mihalina László 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.