Felszentelték Debrecen legújabb református templomát

2014. október 06., hétfő

2011-ben tették le Debrecen legújabb református templomának alapkövét a Lencztelepen. A 120 férőhelyes templom ebben az évben teljesen elkészült, a templomszentelő ünnepséget, október 4-én 14 órától tartották az új templomban.

Az ünnepi alkalmon a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Bölcskei Gusztáv prédikációjában kiemelte, hogy ez az alkalom is egy keresztelő, és most „mi is átélhetjük azt a csodát, mint azok, akik Jézus keresztelésénél voltak jelen. A templom az a hely, ahol kinyílik Isten csodálatos lénye".- mondta, majd hozzátette, hogy ha már az itt élők régi vágya teljesült azzal, hogy közelebb jött hozzájuk a templom, akkor azt is észre kell venni, hogy ezzel együtt közelebb jött az Úr is! „A templom bizonyítéka Isten felénk való nyitásának, annak, hogy teljes valójában velünk akar lenni"- hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv.

Az istentisztelet előtt a Debreceni Református Egyházmegye ajándékát, a Bibliát Csabina Sándor, egyházmegyei főgondnok helyezte el az úrasztalánál. Vad Zsigmond a Debreceni Egyházmegye esperese kiemelte, hogy mindig különleges és ritka alkalom, amikor egy egyházmegyében templomot szentelnek, amikor egy új közösség megszületik, és itt a Lencztelepen ezzel a helyiek régi vágya teljesülhetett.

A Lencztelepi templom építésének munkálatait a Kerekestelepi Református Egyházközség koordinálta. Az ünnepi alkalmon Búzás Dénes lelkipásztor és Tasi Sándor, a gyülekezet gondnoka részletesen ismertette a Kováts András Ybl-díjas építész tervei alapján elkészült templom építésének történetét. A templom alapkövét 2011-ben tették le. Az első hálaadó istentisztelet 2012-ben tartották, az akkor még csak szerkezetkész templomban. 2013-ban már a nyílászárókat is beépítették és elkészült többek között a teljes gépészeti szerelés, a falak vakolása, meszelése, a padló szigetelése és a mészkőburkolat lerakása is. Ebben az évben az új kenyér ünnepén tartottak itt úrvacsorás istentiszteletet, majd ettől kezdve kétheti gyakorisággal beindult a vasárnapi istentiszteletek megtartása.

2014-ben befejeződött a harangtorony megépítése, a térburkolás, a teljes parkosítás, és elkészült a parókia is. Ettől az évtől már minden vasárnap tartanak istentiszteleteket a templomban és szerdánként bibliaórákat is. Az önkormányzattól kapott területen mintegy 168 millió forintos költséggel valósultak meg a beruházások. A gyülekezet is épült a templommal egy időben. A vasárnapi istentiszteleteket kilencvenen, az esti alkalmakat körülbelül húszan látogatják. Mára már teljesen kialakult az új gyülekezeti közösség aktív, önmagát a Lencztelep- Paci Református Gyülekezethez tartozónak valló szolgálatkész és elkötelezett hívő magja is.

Az új gyülekezetett Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora is köszöntötte. Beszédében visszaemlékezett a térség névadójára Lencz Géza egyetemi tanárra, lelkipásztorra, aki mint mondta nem csak az itt található szőlős kertjét, hanem az itt élők lelkét is ápolta, ezért is születhetett meg a vágy az emberekben, hogy „saját" templomuk legyen.

Papp László, Debrecen alpolgármestere az istentiszteleten kiemelte, hogy a városnak nem csak a múltja és a jelene, hanem a jövője is szorosan összefügg a református egyházzal. Hangsúlyozta: "közös felelősségünk, hogy megőrizzük, amit elődeink ránk bíztak, de nem csak megbecsülni kell ezeket a dolgokat, hanem ha szükséges erő felett tovább építeni. Ezt bizonyítja a Lencztelepi templom is"!

Buzás Borbála
Fotó: Barcza János 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió