Kárpátaljára ért a REND adománya

2014. szeptember 09., kedd

A rafajnaújfalui református templom felújítására fordítják az idei dunántúli Református Egyházi Napok (REND) záró istentiszteletének perselypénzét – olvasható a Dunántúli Református Egyházkerület honlapján.

A több mint egymilliós összeget a Dunántúli Református Egyházkerület másfélmillió forintra egészítette ki. Az adományt Huszár Pál dunántúli főgondnok nyújtotta át augusztus 24-én a kárpátaljai református gyülekezet lelkészének és gondnokának.

Mint kiderült, az anyagi segítségre szoruló gyülekezetre Nagy Béla kárpátaljai főgondnok hívta fel a REND szervezőinek figyelmét, a rafajnaújfalusiak a televízióból értesültek a záró istentiszteleten elhangzott felhívásról. Az ajándékba kapott összeg meglátásuk szerint éppen elegendő a még hátralévő felújítási munkák finanszírozására.

Szöveg: reformatus.hu

Forrás: refdunantul.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.