Egy Békemenet margójára

1956 október 23-án harmadéves egyetemistaként magam is részt vehettem a Műegyetem udvaráról induló és a Parlamentnél véget érő demonstrációban. Arról sem feledkezhetem meg soha, hogy jobbra mellettem haladt a budai Dunaparton az a nálam 1-2 évvel fiatalabb Bartók Jóska, szinte földöntúli lelkesedéstől fénylő arccal, akit az nap este a rádiónál valami eltévedt golyó halálra sebezett, s neve most a Műegyetem Aulájának falán márványtáblába vésve a lista második oszlopának első helyén áll. Ma is fáj a szívem érte, miatta, hiszen ugyanúgy élhetne ő is mint mi, s vehetne részt akár a Békemenetben is, ha nem száll fel akkor egy olyan teherautóra a Parlamentnél, mely a Rádióhoz vitte a soha nem volt cselekvésre vágyók kis csoportját.
Egy Békemenet margójára

Annak a néhány órának a légköre, fennkölt lelkisége sohasem feledhető! S ami utána következett, az is megélt emlékezetes történelemként vésődött be tudatunkba, emlékezetünkbe, lelkünkbe. Ez azért is szokatlan, mert az állami ünnepeken szokásos felvonulásokat mindig küzdelmesen, keserű hangulatban éltük meg, legalábbis azok, akik a kialakult személyi kultuszt méltatlan kor méltatlan terhes tüneteként ítéltük meg. Az egyetem padjain túl szerettük volna mindezt örökre elfeledni, de még ez sem sikerült, hiszen munkahelyeinken elvárták, sőt nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a május 1-i cirkuszokban személyesen is részt vegyünk. Érthető, hogy a rendszerváltás új légkörében soha többé nem akartunk ilyen és hasonló népmegmozdulások cselekvő részesei lenni. S most mégis, már a harmadik alkalommal vagyunk ott saját akaratunkból a demonstráción, mellyel azt a keresztyén-konzervatív kormányt és céljait támogatjuk, mely nemcsak vadonatúj szemléletet hozott a közéletbe, de mindent elkövet annak érdekében, hogy nekünk intézett szavát állja is. Ebben a menetben újra megmutatkozott az a baráti-testvéri, egymásra figyelő légkör, mely annak idején 56-ot a szabadság napjaiban jellemezte. Igen, itt valami szakrális-spirituális folyamat tanúi lehettünk, melyben és melyet követően egy kicsit minden mássá válik mint az előtt volt. Mert abban a néhány órában ez a nép, mely mindig keserű kedvéről és széthúzásáról volt nevezetes, ünneplő egységben forrt össze, minden hivalkodástól, kényszerítéstől, erőszaktól és bűnös lazaságtól mentesen. Nem tudjuk megmondani pontosan, miért is alakult ez így, de egyre inkább nyilvánvaló, hogy a nemzetben, etikában, családban és tevékeny alkotásban gondolkodó, munkálkodó polgároknak transzcendens hátterű összetartozása mutatkozik itt meg.

 

Az Origo Internetes Portálon a http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1310/Okt_b20131023144621/gallery.xml&rovat=itthon linkhez rendelt cikk első oldalán a következő hír olvasható:

 

„Több ezren gyűltek össze a Bem téren és együtt vonultak a Hősök terére, hogy tisztelegjenek az 1956-os forradalom hősei előtt, és kiálljanak a belső támadások ellen, illetve megvédjenek olyan értékeket, mint a nemzeti szuverenitás, az összetartás, a humanizmus és a szeretet.”

 

Aki itt megállt az olvasással, rögzíthette, hogy néhány ezer ember vette a fáradságot és megtett 4,3 km gyalogutat pozitív értékek védelmében. Ha azonban az olvasó folytatta lapozást, akkor a 8. fényképmellékleten egy ennél igencsak terjedelmesebb színes sokadalom menetét szemlélhette, s hogy kétségei ne is legyenek, a képaláírás tudatta is vele, hogy „A tömeg a Hősök terétől a az Oktogonig ért”. Bár a média elég óvatos volt az ünnepen és az azt követő 1-2 napban, az elmaradhatatlan számszerű becslések mégis néhány százezertől egy millióig terjedő (ez utóbbi számhoz pl. Széles Gábor mérnök úr személyét kapcsolva) Békemenet-részvevőt véltek felfedezni.

 

A Szentimrevárosi Esték október 24-i alkalmán Csizmadia László megnyitó szavaiban 550 ezer részvevőt említett, melyre ott és akkor a hallgatóság soraiból „volt az 600 ezer is” közbeszólás is elhangzott. Megbízható forrásként tekintett jóbarátom szerint egy külföldi média 200 ezerre becsülte a Békemenet népességét, s 20 ezerre a BME homlokzata előtt összegyűlt baloldali tömörülését.

 

Mindez bizony elég nagy szórás ahhoz, hogy érdemes legyen egy megalapozott műszaki becsléssel meghatározni a valószínű értéket! Fogadjuk el tehát az Origo „Hősök terétől Oktogonig...” hírét hitelesnek, hiszen ez egy olyan tény, melynek hamissága az észlelés nyilvánossága miatt úgyis esélytelen. S bár a hírből nem világos, vajon akkor volt-e ez, amikor a tömeg még menetelt vagy már  akkor, amikor Orbán Viktor ünnepi beszédét hallgattuk, s így a tömeg már megállt, (ugyanis haladás közben kb. kétszer akkora helyet foglalnak el a menetelők, mint a megállás során kialakuló természetes helyzetben). Így az elfoglalt teljes terület ismeretében a valószínű részvételi létszám jól közelíthető. A terület meghatározására pedig használjuk az iGO 2006 navigációs program IPAQ tenyérszámítógépen futó térképadatait. A Hősök terén rendelkezésre álló terület a két múzeum távolságából (170 m) és az Andrássy út torkolatától a szónoki emelvény előteréig terjedő Közelítőleg 100 m távolság előzővel alkotott szorzatából, 100 x 170 = 17000 nm (Itt feltételeztük, hogy a Szépművészeti Múzeum és Műcsarnok homlokzatát meghaladó mértékben nem terjeszkedett a hallgatóság.) Ebből következik, hogy ezen a területen kb. 17 000 x 4 = 68 000 személy férhetett el.

 

Az Andrássy út torkolatától az Oktogon közepéig terjedő távolság: kb. 1700 m. Az Andrássy út szélessége faltól-falig: kb. 38 m. Az így kiadódó terület és azon elférő sokaság: 1700 x 38 x 4 =258 400 fő. Az Andrássy úton és Hősök terén a vázolt feltételekkel figyelembe vett területen tehát legfeljebb

68 000 + 258 000 = 326 000 fő lehetett jelen. Ez persze tekinthető az eddig előfordult legnagyobb részvételi létszámnak is, de ennél többre gondolni --- úgy tűnik – irreális. Van, aki azzal akar cáfolni, hogy „de hiszen az egész Margit hidat ellepte a vonuló tömeg”. Lehetséges, de a Margit híd mindössze kb. 20 m széles és parttól-partig kb. 1450 m hosszú, melyből 29 000 nm illetőleg 116 000 fő lehetséges vonuló adódik, mely jóval kisebb is, mint amennyire végül duzzadt a tömeg a Hősök teréig menetelve.

 

Fontos-e tudnunk a részvételi létszámot? Valójában nem döntő kérdés! Mégis, mivel mindig összehasonlításra kerülnek a különböző zászlók alatt gyülekezők létszámadatai, ha beszélünk róla, akkor a megszámlálható mennyiségeknek kijáró tisztelettel kell ezt tennünk. Mert felelőtlen becslésekkel hitelességünk könnyen ellenőrizhetően sérül, mely a meg nem számlálható dolgokra vonatkozó ténymegállapításaink körében viszont nagyon fontos lehet. A ténylegesen figyelembe veendő létszám jelenlegi feltételezésekkel megalapozott műszaki becslésének javítására néhány légi-felvétel nagy segítséget nyújthatna 16:30 körüli időbélyegzővel!

 

Erről egyszer beszélnünk kellett nyilvánosan, mert a könnyelmű kijelentések méltatlanok pl. egy olyan ünneplés fényéhez és méltóságához, mint volt a legutóbbi október 23-i Békemenet. Melyen a legkisebbtől a legidősebbekig képviselt volt a kormányoldalt támogató országlakosság. S melyben a t. Rendezőség arra is gondolt, hogy a részvevőknek biológiai szükségletei is lehetnek. Az illemhelyek elhelyezkedése és darabszáma elégséges volt ahhoz, hogy a demonstrálók komfortérzete mindvégig a helyén maradhasson, s figyelmüket teljesen arra fordíthassák, amiért megjelentek.

 

Budapest, 2013.10.26.

                                                                                                          Nagy Sándor dr. techn.

                                                                                                          Okl. villamosmérnök

                                                                                                          RKKK kuratórium elnöke