„Angyal szól belőled, ha bort emlegetsz”

„A fejlődéssel sem veszhet el a személyes kapcsolatunk a borral és a szőlővel. Ha nem megfelelő gondossággal és szeretettel bánunk a gyümölccsel, nem készülhet díjnyertes bor” – fogalmaz Mészáros Pál borász, az idei BORUM vörösbor kategóriájának győztese, akivel a borászatáról és személyes élményeiről beszélgettünk.

Két évvel ezelőtt az év borászának választották, azóta is több versenyen nyert el kiváló helyezést, Hidaspetre Cabernet Franc elnevezésű bora pedig az idei BORUM zsűriét nyűgözte le. Mészáros Pál mégsem tartja magától értetődőnek a győzelmet; azt vallja, mindig ismerni kell a szőlőt és minden borért meg kell dolgozni. Ezt a mentalitást már fiatalon megtanulta borász nagyapjától és édesapjától: „Gyerekkorom óta dolgozom a szőlőben, ott teltek nyaraim, valójában ott nőttem föl. Szép emlékek kötnek oda, a szőlőben soha sem unatkoztunk.”

 

 

A borász később Mosonmagyaróváron tanult az Agrártudományi Egyetemen, ahol sok információt szerzett a szőlő termesztéséről is. „A gyümölcs a játékot jelentette, amíg kicsik voltunk, de felnőve már kemény volt a munka. Mégis ez vonzott, az egyetemen pedig nemcsak arra tanítottak meg, ami a könyvekben van, hanem az életre is” – teszi hozzá. Ez a vonzalom végül oda vezetett, hogy amikor az 1970-es években elkezdődött a szekszárdi szőlőrekonstrukció, Mészáros Pál is telepített 800 négyszögöl saját szőlőt – kezdődhetett a Mészáros Pincészet története.

 

A közel kétezer hektáron elterülő Szekszárdi borvidék Magyarország egyik legősibb bortermelő területe, ahol a szőlőművelés hagyományai a római korig nyúlnak vissza. Egyik legismertebb fajtáját, a kadarkát a hagyomány szerint a törökök elől menekülő rácok hozták erre a vidékre. A 19. század végén pusztító filoxéravész szinte a teljes szőlőterületet megtámadta, de a rekonstrukciónak köszönhetően megőrizték a vidéket, majd a 20. század második felében következő újratelepítés is komoly lendületet adott a bortermelésnek a régióban. A borvidék jellemző szőlőfajtái közül több a világfajták közé tartozik: a merlot, a cabernet franc, a cabernet sauvignon és chardonnay – azonban a vidék jellegzetes borfajtája mai napig a bikavér.

 

Valódi kapcsolat


 

„Folyamatosan jártam más vidékekre tanulni és bort kóstolni, és ahogy én látom, a borászat legalább akkora fejlődésen ment keresztül, mint a számítástechnika. Áldottnak érzem magam, hogy ismerhettem a régi rendszert, és az újat is megéltem” – fogalmaz Mészáros Pál. Mint mondja, sokat segít az automatizálás, mert bár az évszázados utaknak is megvan a maguk szépsége, veszélyeket is rejtettek. „A fejlődéssel ugyanakkor nem veszhet el a személyes kapcsolatunk a borral és a szőlővel. Ha nem megfelelő gondossággal és szeretettel bánunk a gyümölccsel, nem készülhet díjnyertes bor” – hangsúlyozza a borász.

 

Mészáros Pál a borfejtéssel kapcsolatban Garay János költő versét idézi, aki Szegszárdi bordal című versében nevezte először bikavérnek a helyi óvörös bort:

 

„Töltsd pohárba, és csodát látsz!
Színe mint a bikavér,
S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér.
És a tőke, melyen termett,
Nemde oly zöld, mint a rét?
Hol leled föl szebben együtt
Szép hazánk háromszinét?”

 

Beszélgetés közben körbe járunk abban a több mint kétszázötven éves borospincében, mely csaknem két évtizede tartozik a pincészethez. Ezen a helyen készült a Magyarországi Református Egyház idei bora, a Hidaspetre Cabernet Franc is, mely termőföldjéről, a Hidaspetre dülőről kapta nevét. „Ezt a szőlőt 35 éves tőkékről szüreteljük, először a fürtöket, majd a szőlőszemeket válogatjuk ki, végül tölgyfahordókban érleljük” – magyarázza Mészáros Pál. Maga a szőlő Franciaországból származik, de ötven éve terem Szekszárdon is, ahol nem csupán más borok részeként hasznosítják, hanem önállóan is kiváló borok készülnek belőle.

 

A meglelt kehely


 

„A kedvenc bort mindig egy-egy aktualitás ihleti, de ha választanom kellene, a Szent Grál Kadarkárt mondanám” – válaszol Mészáros Pál arra a kérdésünkre, melyik bor áll szívéhez legközelebb. Azt is megtudjuk, ezt a kadarkát egyetlen tőről szaporították el az elmúlt évtizedekben, a tőke valószínűleg túlélte a filoxéravészt. „Nagyapám szőlőjében a rézsü szélén volt ez a tőke, ami jobban cukrosodott, mint a többi, ezért mindig leszedegettem és megettem róla a gyümölcsöt – meséli a borász. – Mikor édesapámé lett a föld, ő kékfrankost szeretett volna oda telepíteni, de kértem, hogy ezt az egy tőkét mentsük meg, mert annyira szeretem.” Így történt, hogy leoltottak három vesszőt, melyekből három új tőke nőtt.

 

Akkoriban Pécsett szervezték meg a szüretelés előtti szőlőbemutatót, ahová Mészáros Pál elvitt egy hajtást fürtökkel. Az alapján megállapították, hogy régi, pontusi fajta, fele részben csókaszőlő, fele részben pedig kadarka – egy középkorból megmaradt természetes kereszteződés. Ettől kezdve még jobban figyeltek erre a szőlőre, mely a szaporításnak köszönhetően mára már 5 hektáron terem. „Európai védettséget is szereztem a bornak és elnevezetük Szent Grál Kadarkának: kétezer éve eredménytelenül keresik a Szent Grált, de úgy érzem, én ebben az egyetlen tőkében megtaláltam” – meséli Mészáros Pál.

 

 

A különleges bor címkéjén a felirat mellett az a református úrvacsorai kehely látható, amit jól ismerünk énekeskönyveink sarkából. A borász azt is elmondja, minden címke és név mögött komoly munka és fontos üzenet áll – így kapta például egyik boruk az Ohmerops nevet: „A gyurgyalag latin neve Merops Apiaster. Ez a madár megeszi a szőlő kártevő rovarait, illetve a méheket és a darazsakat, ezért nem kell erős rovarvédő szereket használnunk. Hálából róla neveztük el az egyik cuvée-t, így fejezzük ki tiszteletünket iránta és a teremtett világ iránt.” Ez a hála átsugároz Mészáros Pál szavain, valóban földön túli tisztelettel beszél a borászatról: „Azt megtanultam az évek során, hogy a bor olyan ajándék, ami gyógyír a fájdalmakra.”

 

Az Úr tenyerében


A borász számára épp annyira fontos Isten tisztelete, mint a teremtett világé. Büszke reformátusságára, úgy érzi, ez is ősei hagyatéka – ahogy a bor szeretete is. „Nem szeretem, ha azt mondják, szerencsés vagyok, mert megdolgozom azért, amim van. Ez nem szerencse, Isten vezérel az utamon – fogalmaz. – Sokszor csak később látom valamiről, miért nem úgy alakult, ahogy terveztem, de akkor hálát adok.” Hiába kiszolgáltatott a borász az időjárásnak és a kései fagyoknak, Mészáros Pál szerint pontosan ebben érezhető, hogy Isten kezében vagyunk mindnyájan.

 

 

A borász az előző ciklusban gyülekezete egyik presbitereként szolgált, de a következő hat évre már nem vállalta a tisztséget. „Azt szeretnénk, ha a fiatalok folytatnánk, amit elkezdtünk, mi, idősek pedig támogatjuk őket. Ezt így hozom a családomból és így is szeretném tovább vinni” – teszi hozzá. Mint mondja, Szekszárdon az úrvacsorai bor is mindig jó minőségű vörösbor, ami méltó ezekhez a különleges alkalmakhoz. „A Bibliában is a szőlőről szól a legtöbb példázat – emlékeztet Mészáros Pál. – Azt hiszem azért, mert hasonlít az emberre: nagyon sokat kibír, és ha valóban odafigyelnek rá, csodákra képes.”

 

 

A cikk eredetileg a reformatus.hu -n jelent meg. Írta: Farkas Zsuzsanna, fotó: Némedi-Varga Dávid