Elrajtolt a Konfeszt

A Református Egyház történelme során mindig kiemelt szerepet töltött be a tehetséggondozás. Ma sincs ez másképp: hisszük, hogy a kálvini örökség önmagában is szilárd vallási és kulturális alapot jelent, mely segít eligazodni a jelenkor kérdéseiben is. Fontos, hogy korunk fiatal tehetségeinek tudása ne csak személyes fejlődésüket, karrierjüket segítse, hanem hitvallásuk révén az egyház küldetését is. 

 

A Konfeszt célja ezért egy új, büszkén református és a közéletben aktívan résztvevő nemzedék összekovácsolása és képzése valamint egy új hálózat és aktív párbeszéd kialakítása a közélet mostani képviselői és a fiatal reformátusok között. A reformáció 500. évfordulójának emlékévében induló hét alkalmas képzés minden hónap egy-egy hétvégéjén, tematikus előadásokkal várja a közéleti témák iránt fogékony református fiatalokat. A Konfeszt Közéleti Kollégium idei képzésre közel 30, a Kárpát-medence különböző részeiről érkező református fiatal jelentkezett. 

 

 

A programsorozat első állomása Balatonszárszó, a református ifjúsági mozgalom ikonikus helyszíne, ahol a jelentkezők – a hitmélyítő áhítatok és személyiségfejlesztő tréningeken kívül – először a külpolitika témakörét járhatják körül. Németh Zsolt frakcióvezető-helyettes, Gonda László egyetemi tanár, Szesztay Ádám főosztályvezető és Törő Csaba dékán vezetésével a külpolitika hazai irányait, lehetőségeit ismerhetik meg a jelentkezők.  

 

 

A programsorozat fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. A Közéleti Kollégium Illés Boglárka helyettes államtitkár, Szabó Márton projektmenedzser és Gér András zsinati tanácsos segítségével, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervezésében és a Magyarországi Református Egyház támogatásával valósul meg. 

 

 

 

Fotó és szöveg: Némedi-Varga Dávid, RKK