Bogyó András

Budaörsön élek 5 gyermekemmel és egy feleségemmel. 18 éve szolgálok fiatalok között. 2016 januárjától a Kárpát-medencében vezetem az Exodus ifjúsági misszióját. 13 évesen kaptam új életet Jézus Krisztustól. Célom, hogy minél több fiatal megtapasztalja ezt az életet átformáló találkozást.

Betöltött tisztség: Exodus Central and Eastern Europe igazgatója

A szervezetről:

Az Exodus ifjúsági szervezet jelmondata "Disciple Making Youth Ministry" - tanítványképző ifjúsági szolgálat. Ifivezető tréningjeink, kiscsoportos programunk és mentor programunk célja a fiatalok tanítvánnyá válása, valamint ők maguk tegyenek tanítvánnyá más fiatalokat. Szigorúan a Jézusi mintán és Bibliai alapokon adjuk tovább azt, amit mi is kaptunk. Hisszük, hogy a helyi gyülekezetek megerősödését segíti, ha elkötelezett, erős hitű fiatalok támogatják a lelkipásztor szolgálatát. Az elmúlt 18 évben több mint 10.000 fiatalt értünk el és hisszük, hogy Isten használja őket Európa különböző gyülekezeteiben, mint ifivezető, gyülekezeti munkatárs stb. 

Ebből a programból szeretnénk ízelítőt adni a Konfi+ résztvevői számára. Ez évi mottónk: "Hajts a lényegre" - tarts velünk és hajtsunk együtt a lényegre. "Álhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát, nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére." Zsid. 12, 1-2.

Három workshop címe: Hajts a lényegre

Műhely:

 1. Hajts a lényegre - Tanítvány képző ifjúsági szolgálat

2. Hajts a lényegre - Tanítvány képzés kiscsoportban

3. Hajts a lényegre - Tanítvány képzés személyes kapcsolatokban - mentorálás

Bővebb info:

http://www.facebook.com/exodushungary

http://www.exodusonline.org.uk

Ez történik továbbiak →