Többen féltünk attól tegnap este, hogy ma a záró istentisztelet után, amikor elérkezünk a 2015-ös Csillagpont végéhez, az találkozó elmúlása űrt hagy maga után. Biztos ti is tapasztaltátok már, milyen érzés különleges napok után visszatérni a valóságba és csak keresni, keresni a helyünket. Most mégsem ez történik.

Aki itt volt a találkozón, már tudja, hogy a Csillagpont az a hely, ahol több ezer fiatal egy akarattal énekel, ahol nem tudsz úgy átmenni a nagyszínpadhoz, hogy ne köszönnének rád lépten nyomon, ahol minden este koncerteken ugrálsz rendületlenül, ahol különleges kávékat ihatsz, ha fogy az energiád, ahol rengeteget tanulhatsz az élet számtalan terültéről, ahol valószínűleg nem alszol sokat és ahol mégis érezd, hogy sehol máshol nem lennél szívesebben.

Minden napnak megvolt a maga apró csodája, ami lassan valódi közösségé formálta a kedden még egymásnak ismeretlen fiatalokat. A Pontok egytől egyig izgalmakkal várták a fiatalságot, a helyszínek mindig zsúfolásig megteltek. A délelőtti előadások és az esti áhítatok szívből szóltak – a szívekhez, az üzeneteket pedig elmélyítették a Csillagpont Band dallamai. Hiába ért véget a találkozó, helyén nem tátong űr, kissé fáradtan, de lelkileg feltöltekezve nézek szembe a rám váró hétköznapokkal. Már elköszöntem azoktól, akik siettek a fél kettes vonathoz és jól tudom, nem azért könnyeztük meg a búcsút, mert fáj a szívünk. Kicsit szomorú vagyok, hogy ennyire gyorsan elérkeztünk a szombati naphoz, azonban inkább érzem a hazautazást új kezdetnek, semmint annak, hogy valami véget ért. E sorokat írva is folynak a könnyeim, de leginkább azért, mert túlcsordult bennem a hála. Csodálatos emberekkel dolgozhattam együtt és ez az élmény örökre megmarad.

A tegnap esti áhítat során hallhattuk, hogy Isten mindig képes betölteni a bennünk keletkező hiányt, de ezt ma meg is tapasztaltam Hajdú Szabolcs Koppány igehirdetésére figyelve. Egész héten vártuk a frissülést hozó esőt, ami elkerülte Tatát. Vártuk az enyhülést és a hűvöset, abban a forróságban, amiben mozdulni is alig lehetett, s melynek ellenére is megannyi programra ellátogattak a résztvevők. A ma délelőtti istentiszteleten azonban selymes szellő fújdogált. Még mindig meleg van, de érezni már az eső illatát. A szél enyhülést hozott és lágyan simogatott mindenkit, aki a fűben ült vagy az árnyékban állt. Könnyebb volt így Szabolcs szavaira figyelni, melyek nyomán átérezhettük a missziós parancs jelentőségét. Az istentisztelet nem is pontot tett a Csillagpont végére, hanem egy tündöklő felkiáltójelet, amit elvihetünk magunkkal és, ami könnyedén betölti azt a sokszor emlegetett űrt.

Úgy éreztem, valóban szívembe költözött a bizalom, azzal a bizonyos felkiáltójellel. Az a bizalom, mely mögött maga az Úr áll. Láthatatlan csodákról mesélve, halkan suhogtak a fák levelei és engem lassan eltöltött a béke. Pedig nem történt más, csak feltámad a szél...

Farkas Zsuzsanna

Forrás: csillag.reformatus.hu