Istent keresem

Napi ige a református Bibliaolvasó Kalauz alapján

„Csak az Úr ellen ne lázadjatok...”
(4Móz 14,1–25)

1 Ekkor az egész közösség elkezdett hangosan jajveszékelni, és sírt a nép egész éjjel. 2 Izráel fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen. Ezt mondta nekik az egész közösség: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, vagy halnánk meg itt a pusztában! 3 Miért akar bevinni minket az Úr arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba? 4 Majd ezt mondták egymásnak: Válasszunk vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba! 5 Ekkor Mózes és Áron arcra borult Izráel közösségének egész gyülekezete előtt. 6 De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik az országba küldött kémek között voltak, megszaggatták ruhájukat, 7 és ezt mondták Izráel fiai egész közösségének: A föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, igen-igen jó föld. 8 Ha az Úr kedvel bennünket, akkor bevisz bennünket arra a földre, és nekünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. 9 Csak az Úr ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert a fél fogunkra sem elegek! Tőlük eltávozott oltalmuk, de velünk van az Úr! Ne féljetek tőlük! 10 De az egész közösség azt mondta, hogy meg kell kövezni őket. Akkor megjelent az Úr dicsősége a kijelentés sátra fölött egész Izráelnek, 11 és ezt mondta az Úr Mózesnek: Meddig vesz semmibe engem ez a nép, és meddig nem hisz bennem a sok jel ellenére sem, amelyet közöttük tettem?! 12 Megverem dögvésszel, és elűzöm őket, de téged náluk nagyobb és erősebb nemzetté teszlek. 13 Mózes azonban azt mondta az Úrnak: Hallották az egyiptomiak, hogy te hoztad ki közülük hatalmaddal ezt a népet, 14 és elmondták e föld lakóinak. Ők tehát már hallották, hogy te, Uram, e nép között vagy; hogy te, Uram, a szemük láttára megjelentél, és hogy a te felhőd állt fölöttük, és nappal felhőoszlopban jársz előttük, éjjel pedig tűzoszlopban. 15 Ha most mind egy szálig megölöd ezt a népet, akkor azt fogják mondani azok a nemzetek, amelyek hallották a híredet: 16 Nem tudta az Úr bevinni ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért meg nekik, ezért lemészárolta őket a pusztában. 17 Most azért mutasd meg, Uram, hogy nagy a te hatalmad, ahogyan megmondtad: 18 Az Úr türelme hosszú, szeretete nagy, megbocsátja a bűnt és a hitszegést; bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat is, három, sőt négy nemzedéken át. 19 Bocsásd meg hát ennek a népnek a bűnét nagy szereteteddel, ahogyan megbocsátottál ennek a népnek Egyiptomtól fogva mindeddig! 20 Akkor az Úr ezt mondta: Megbocsátok, ahogyan kérted. 21 De életemre mondom és az Úr dicsőségére, amely betölti az egész földet, 22 hogy azok közül az emberek közül, akik látták dicsőségemet és a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában tettem, mégis megkísértettek engem tízszer is, és nem hallgattak szavamra, 23 senki sem fogja meglátni azt a földet, amelyet esküvel ígértem atyáiknak. Senki sem látja meg azt azok közül, akik engem semmibe vettek. 24 De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és hűségesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai fogják majd birtokba venni azt. 25 A völgyekben azonban az amálékiek és a kánaániak laknak. Holnap forduljatok meg, és induljatok el a pusztába a Vörös-tenger felé!


„Szombatnapon azonban pihentek a parancsolat szerint.” (Lukács 23,50–56) J

(56) „Szombatnapon azonban pihentek a parancsolat szerint.” (Lukács 23,50–56) Jézus temetése után, az Őt követő asszonyok (8,1–3) megnézték a sírt, ahová helyezték a testet: szemtanúi voltak Jézus temetésének (55). Ezek az asszonyok a nyugalom napján engedelmesen megállnak, ahogy az Úr törvénye parancsolta, Istenre tekintve várnak, hogy aztán a hét első napján megkenhessék a testet. Aztán majd kiderül, hogy üres sírt találnak: Feltámadott az Úr! De jó, hogy ezek az asszonyok, legalább a törvény parancsának engedve megálltak, elcsendesedtek, vártak; – ha parancsnak engedve is, talán színből és nem szívből; – de megálltak egy kicsit, hogy tanuljanak várni, felfelé tekinteni, hagyni Istent cselekedni… (56). Mi messze vagyunk ettől az Isten cselekvését váró, arra ráhagyatkozni akaró lelkülettől; – sajnos! Pedig akár szívből, akár színből (Filippi 1,18); – fontos lenne ezt a várakozást újra megtanulni, hiszen az Isten törvényét akár parancsra cselekedve is, egy életre szólóan rögzülhet az áldás, amelynek forrása: a feltámadott Jézus Krisztus (24,1–3).

___

VÁRAKOZÁS.

– 1. Aki igazán gyászolt már, az tudja, mit jelent a lélektan által „gyászmunkának” nevezett folyamat, amelynek része az, hogy tesszük, amit lehet, cselekvéssel kábítjuk a fájdalmat, majd megnézzük a sírt, és gyakran kijárunk oda.

Tudok példákat, mit jelent hosszú évtizedes, áldott házasság után elveszteni férjet, feleséget.

Csak hazudni lehet azt, hogy hívő embernek ez nem fáj!

Ma, a megváltozott temetési szokások, csak igazolják a tényt. Nagyon hiányzik, akit szerettünk, emberileg egyedül maradtunk nélküle: otthon tartjuk az urnát, hogy valami belőle a közelünkben legyen.

De többről van itt szó: a halál hatalmáról, az ember nyomorúságáról, minden ember mindenkori, legyőzhetetlen bajáról.

 

– 2. Jézus temetése után, az Őt követő asszonyok (8,1–3) megnézték a sírt, ahová helyezték a testet: szemtanúi voltak Jézus temetésének (55).

Ezután hazamentek, és illatszereket, drága keneteket készítettek, hogy a szombatnapi várakozás után megkenjék majd Jézus testét (56).

Ezek az asszonyok megtapasztalták Jézus szabadító hatalmát (8,2).

Most gyászolnak, és fájdalmuk enyhítésének módja lényegében nem sokat változott azóta.

Ezek az asszonyok még nem gondolták, hogy „Mesterük” szabadítása több lehet annál, mint amit ebben a világban megtapasztalhattak abból.

Pedig az csak „ízelítő” volt a szabadítás teljességéből…

 

– 3. Ezek az asszonyok, fájdalmaik közepette teszik, amit lehet.

De a nyugalom napján engedelmesen megállnak, ahogy az Úr törvénye parancsolta, Istenre tekintve várnak, hogy aztán a hét első napján megkenhessék a testet.

Aztán majd kiderül, hogy üres sírt találnak: Feltámadott az Úr!

De jó, hogy legalább a törvény parancsának engedve megálltak, elcsendesedtek, vártak; – ha parancsnak engedve is, talán színből és nem szívből; – de megálltak egy kicsit, hogy tanuljanak várni, felfelé tekinteni, hagyni Istent cselekedni… (56).

Mi messze vagyunk ettől az Isten cselekvését váró, arra ráhagyatkozni akaró lelkülettől; – sajnos!

Pedig akár szívből, akár színből (Filippi 1,18); – fontos lenne ezt a várakozást újra megtanulni, hiszen az Isten törvényét akár parancsra cselekedve is, egy életre szólóan rögzülhet az áldás, amelynek forrása: a feltámadott Jézus Krisztus.

 

– 4. Jézus Krisztus sírja azóta üres! (24,1–3)

Éppen ezért, mi üdvösséges bizonyossággal hordozhatjuk a fájdalmat.

De a fájdalom ebben a világban továbbra is adott.

Mi azonban bizonyossággal hordozzuk a fájdalmakat: – közben az Úr színe előtt tesszük, amit lehet; – valamint az Úr színe előtt megállva várjuk a feltámadott Úrral való maradéktalan találkozást; – úgy, mint akik már átmentek a halálból az életre (Róma 6,13).

Steinbach József dunántúli püspök Igemagyarázata a Reformátusok Lapjából a Bibliaolvasó Kalauz azon szakaszához, amelyet a Kalauz nem magyaráz.
Az Igemagyarázat online elérhetősége: igemellett.blog.hu.

Sola Scriptura

Hitvallásaink

Református hitünk egyik fő sarokpontja a hitvallásosság. Hitvallások azért születnek, mert van élő hit. Egyházunk az Apostoli Hitvallás mellett két alapvetően fontos hitvallásos iratot tart számon: a Heidelbergi Kátét és a II. Helvét Hitvallást.

Istentiszteleti rendek

Az egyház életének ünnepi eseménye az istentisztelet. A következőkben a Magyarországi Református Egyház 1985-ben elkészült és ugyanakkor kiadott, jelenleg hivatalosan használatban levő istentiszteleti rendjeit és azok leírását olvashatják.

Istent keresem

4Móz 14,1–25

„Csak az Úr ellen ne lázadjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →