Összedőlt a nagykállói gyülekezeti ház
A nyár eleji árvíz és esőzés után újabb károkat okozott az időjárás, ezúttal Nagykállón rongálódott meg a református gyülekezet egyik terme. Vasárnap hajnalban nem bírta az esőzést és a szélvihart a körülbelül százéves vályogépület és összedőlt, szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki sem sérült meg – tudtuk meg Horváth György tiszteletestől.
A házat az államtól kapta vissza a gyülekezet, korábban itt volt az iskola, az utóbbi években imateremként, gyülekezeti házként és kulturális célokra is használták a nagykállóiak.
A vályogépületben már korábban is keletkeztek károk, az egyik vége néhány éve ledőlt, most pedig a másik fele is megrongálódott. Egyetlen lehetőség most már a bontás.
Sérülés nem történt, de a helyszínen azonnal, vasárnap hajnalban ott volt a rendőrség, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem is – tette hozzá a lelkipásztor. Most a biztosító válaszára várnak, az épületre ugyanis volt az egyházmegyével közösen biztosítás. Addig biztosan nem kezdődik meg a bontás.
Horváth György az újjáépítési tervekkel kapcsolatban még nem tudott biztosat mondani, még nem került a presbitérium elé az ügy. A nagykállói gyülekezet az elmúlt években új parókiát épített, ami még ró terheket a közösségre, hamarosan pedig megkezdődik az önmkormányzattal közösen megnyert pályázat segítségével a templom homlokzatának felújítása.

Csepregi Botond, fotók: Sipeki Péter/Kelet-Magyarország
| < Előző | Következő > |
|---|
További oldalak
Legfrissebb híreink
-
Kiállítás Berettyóújfaluban
2010-10-31 09:11:41 -
72 óra kompromisszum nélkül!
2010-10-15 10:00:47 -
Continental Singers koncert a Művészetek Palotájában
2010-09-14 09:38:57 -
„Hagyomány és megújulás a liturgiában és zenéjében”
2010-09-08 10:24:21 -
Keresztyén zenefesztivál Kézdivásárhelyen
2010-09-04 10:18:25
E-mail címünk megváltozott!
Programjaikat, híreiket,
információikat a
reformatus.hu@reformatus.hu
szerkesztőségi címre várjuk.
További kérdéseikre az
info@reformatus.hu
címen kapnak választ.






































